Egyeseknek mindenről Orbán Viktor jut az eszükbe

2021. november 30. 14:00

Kelemen Hunor
Krónika Online
Az RMDSZ az elmúlt hónapokban bebizonyította, hogy a megoldást képviseli a konfliktusokban. Interjú.

„Néhány hónappal ezelőtt egy interjúban arról beszélgettünk, hogy három-négy évig kitarthat a pillanatok alatt felbomlott jobbközép koalíció. Most hétéves együttműködésről szól a nemzeti liberálisok, a szociáldemokraták és az RMDSZ megállapodása. Érdemes kicsit is komolyan venni ezeket a tervezgetéseket?
Romániában az utóbbi kilenc évben egy kormány nem sokkal többet, mint egyetlen évet bírt ki. Ha ezt vesszük alapul, akkor nagyon nehéz azt mondani, hogy hét évre tervez ez a koalíció. Másrészt előbb-utóbb ki kell törni ebből az ördögi körből. Tavaly decemberben azt reméltem, hogy a PNL-USR-RMDSZ koalíció ki tud törni ebből a körből. Most megint azt remélem, hogy egy nagykoalíció stabilitást tud teremteni az ország számára. A hét év ugyanakkor Romániában túl hosszú időszak. 

Optimista vagyok, a reményt minden nap újraélesztjük. Másfél év múlva, amikor miniszterelnököt kell cserélni a megegyezés szerint, ki fog derülni, van-e elegendő bizalom a partnerek között. A román pártok általában nagy jelentőséget tulajdonítanak a közvélemény-kutatásoknak, azokat figyelik állandóan, s azokhoz igazítják a döntéseiket. Ebben van némi ráció, de a politikus nem hozhat kizárólag a felmérések alapján döntéseket. Ezt azért említem, mert például abban az esetben, ha a szociáldemokraták néhány hónapos kormányzás után azt látják, hogy az ellenzékben elért népszerűségemelkedés megtorpan, esetleg csökken, akkor változtatásokra szánhatják el magukat. Ez is egy kockázat. Ha azonban sikerül az alkotmánymódosítás, ha a bizalom növekszik a partnerek között, akkor nem tartom kizártnak, hogy megteremtődik az alapja a 2024-es választások utáni folytatáshoz, mint első opció. A hosszú távú terv a helyreállítási alap, a Saligny-terv, a legalább tízévesre kigondolt családvédelmi program folytatását, véghezvitelét is jelentené.

Ha a konkrét terveket nézzük, miben különbözik ez a koalíció az előzőtől?
Vannak lényegi változások, de azok nem ideológiai jellegűek. Mindkét nagy formáció a fősodratú pártokhoz tartozik, nem akarnak permanens forradalmat, rendezetlen viszonyokat. Az ellenzékben ugyanakkor ott van két olyan párt, amely más-más indíttatásból a radikális átalakításoknak a híve. A másik nagy különbség, hogy a jelenlegi koalíciót alkotó három politikai alakulat az önkormányzatok több mint 99 százalékát adja: az összes megyei tanácselnököt és a polgármesterek nagy részét. Az USR-nek mintegy hatvan polgármestere van, ehhez képest az RMDSZ is nagy párt, hiszen nekünk kétszáz polgármesterünk van, ehhez jönnek még a függetlenek, s a kis magyar pártok néhány polgármestere.

Ha azt nézzük, hogy az önkormányzatiságot, a közösségeket képviselik a koalíciós erők, akkor ez egy jelentős különbség a korábbihoz képest. Korábban az USR által képviselt állandósult forradalom, változtatás nem feltétlenül a társadalom többségének az elvárásait, sokkal az USR választóinak kemény magját célozta meg. A politikai agenda is változni fog, lesz sok olyan intézkedés, amelyet egyik koalíciós tag sem fog megkérdőjelezni, mert az általa képviselt közösségek érdekeit integrálni tudja ezekbe. A költségvetés körüli viták ugyanakkor erősebbek lesznek, mint az USR-vel voltak, mert a szociáldemokraták a progresszív adóztatás hívei, míg a másik oldalon erre nincs fogékonyság.”

Nyitókép: MTI/Kiss Gábor

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés