Legalizáld, legalizáld – az új német kormány vízióiról

A héten nyilvánosságra hozta koalíciós megállapodását a hamarosan felálló új német kormány. Ezzel párhuzamosan az első miniszterlisták is keringeni kezdtek a médiában.

A neveket és a terveket látva tényleg nem túlzás az, amit az egyik német újságíró posztolt a miniszterlista kapcsán:

Nemsokára ugyanis ez is legális lesz Németországban.

A három kormánypárt persze igyekszik kedveskedni a törzsbázisának, s bár én nem látom végzetes katasztrófának az élvezeti célú marihuánafogyasztás engedélyezését, azt nem könnyű belátni, hogy hogyan fogja ez az intézkedés javítani a németországi társadalom életminőségét.

Szintúgy vitatható a választói korhatár tizenhat évre csökkentésének szükségessége, mint ahogy az is, hogy szükséges-e úgy átszövegezni a német alaptörvényt, hogy az antifasiszta kreuzbergi bölcsészlányok se mondhassák rá, hogy rasszista és hogy kirekesztő a különböző szexuális kisebbségekkel szemben.

Az új német kormány mindenesetre beleáll ezekbe az intézkedésekbe – nyilván nem függetlenül attól a ténytől, hogy a szavazóbázisuk jelentős része fiatal, „felvilágosult”, városi értelmiségi.

Szimbolikusan politizálni természetesen mindig könnyebb, mint az ország életét meghatározó problémákra reflektálni. E tekintetben egészen megkapó, mekkora elánnal választja a csendes összeroppanást az új német kormány a valódi válaszok helyett. A koalíciós megállapodás értelmében

– azoknak is, akik a 2015-ös nagy menekültválság alatt, teljesen ellenőrizetlenül kerültek az országba. Persze van néhány feltétel, aminek meg kell felelnie a kérvényezőknek, például valamennyire nem árt ismerniük az ország nyelvét, és az sem hátrány, ha az elmúlt években jól viselkedtek és nem kerültek szembe a törvénnyel. Ennyi, az új német kormány megoldotta az illegális bevándorlás problémáját.

Mindebből két tanulság következik. Az első az, hogy az új kabinet is felismerte, hogy Németország bevándorlási rendszere egész egyszerűen működésképtelen. Miközben az országba viszonylag könnyű „bejutni” menedékkérőként, a német államnak láthatóan nehezére esik kitessékelni az országból a veszélyes, gyakran többszörösen büntetett bevándorlókat.

Nota bene: ezt a problémát az új rendszer sem fogja megoldani. A jelzőlámpa-koalíció láthatóan nem is törekszik a probléma orvoslására, elvégre ez egyrészt valódi erőfeszítést igényelne, másrészt a törzsszavazók körében is rosszabbul rezonálna, mint a szélerőmű-építés.

A második az, hogy az új kormány még az elmúlt évek, évtizedek keserű tapasztalatai ellenére is

– hiába olyan idejétmúlt koncepciók ezek, mint (állítólag) a „rassz” kifejezés a német alaptörvényben. Aki a Spiegelből és a Zeitból olvassa ki, hogy mi lehet a megoldás a bevándorlás és az integráció nehézségeire – már ha léteznek ilyenek, és nem egy orbitális sikersztori az egész –, az persze könnyen elveszítheti a kapcsolatát a valósággal. Németországnak viszont ideje lenne visszatérnie a realitások talajára, és szembenézni egy-két kellemetlen ténnyel. Az új kormánykoalíció láthatóan nem érdekelt ebben.

Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy Németország előbb vagy utóbb exportálni szeretné majd a bevándorláspolitika e „sikerreceptjét” – a leendő zöldpárti külügyminiszter, Annalena Baerbock felkentségtudata és gőgje a legjobb garancia erre. Csak remélni lehet, hogy ez a kampánya is legalább olyan eredményes lesz majd, mint amit a kancellárságért folytatott.

Fotó: MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP