Nem kapunk már ellenzéki plüss államfőt!

2021. november 24. 8:31

Joó István
Mandiner
A szimpátiaszavazást Gyurcsány és a kebelén pihenő pártok – a komikum visszaszorítására? a további széthúzás megelőzésére? – kihúzták a műsortervből.

Logikus lett volna, hogy mire ez a jegyzet megjelenik, már tízezrek tüntessenek a Parlament előtt. A DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Momentum és a Márki-Zay-féle mozgalom ugyanis megfosztotta híveit annak lehetőségétől, hogy maga a nép dönthessen ellenzéki köztársasági elnökjelölt állításáról. Előbb a köztársaságielnök-előválasztást torpedózták meg, majd annak az esélyét is, hogy szimpátiaszavazással dőljön el, kit szeretne Magyarország Áder János utódjául, második elnöki ciklusának lejárta után. Leállították tehát a pártok saját civiljeiket, mégis kihagyott a baloldali tömegek szabadságreflexe…

Pedig milyen szépen indult minden. Idézzük fel az alábbi dialógustöredéket  egy november 18-i ATV-adásból:

Rónai Egon: „Lesz-e köztársaságielnök-előválasztás?”
Magyar György: „Nem, előválasztás nem lesz, szimpátiaszavazás lesz.”
Rónai: „De akkor az lesz?”
Magyar:

„Hát hogyne lenne, hát a népek szeretnék, társadalmi igény van rá…”

Szóval „a népek szeretnék”, így a sztárfiskális, de két nap múva, 21-én már ezzel ellentétes szellemű közleményt bocsátott ki a Magyar vezette Civil Államfő-jelölési Bizottság (CÁJB): „Bár változatlanul rendkívül fontosnak tartjuk a kormányváltást akaró állampolgárok véleményének megismerését és tiszteletben tartását, az államfői szimpátiaszavazás keltette esetleges figyelem-megosztással nem kívánjuk veszélyeztetni az ellenzék közös programjának, a közös lista állításának és a kampánynak a sikerét.”
Most már csak nosztalgiával emlegethetjük: a CÁJB-ban Magyar Györgyön túl is

csupa hiteles, egyszersmind sokat próbált DK-MSZP közeli civil foglalt helyet,

mint amilyen például Fleck Zoltán jogtudós, ELTE-tanszékvezető, aki ha szabadideje engedi, a diktatúrát kijátszva a jogállam egy pillanatra történő felfüggesztésének kidolgozásán dolgozik társadalmi munkában, az Orbán-rezsim eltakarodása esetére. De említhetnénk Lattmann Tamás nemzetközi jogászt is, aki 2016-ban maga akart az MSZP köztársaságielnök-jelöltjévé emelkedni. (Biztos azért nem sikerült neki, mert akkor még eleve szó sem lehetett szimpátiaszavazásról.)

Nos, ilyen illusztris civilek agitáltak egy álló hétig – bizottságuk fennálltáig –, hogy a diktatúralakók ne nyugodjanak bele a körülményekbe. Azaz: bár a Fidesz még ebben a parlamenti ciklusban megválaszthatná Áder utódát, a társadalom nyilvánítsa ki ezzel ellentétes személyi akaratát.

De még csak plüss köztársasági elnökük sem lehet a változást akaró millióknak, kit könnyes durcássággal magukhoz szorítsanak jövő áprilisig. Pedig milyen egyszerű lett volna az egész, gondoljunk csak bele: az év végi népakarat-kinyilvánítást sms-ek küldésével valósult volna meg!

A szimpátiaszavazást azonban Gyurcsány Ferenc és a kebelén pihenő pártok valamiért – a komikum visszaszorítására? a további széthúzás megelőzésére? – kihúzták a műsortervből… Ezért nem lesz mondjuk Iványi Gábor lelkészből államfő. Pedig Magyar György az ATV-adásban az ő nevét elsők között említette, mint akit jó szívvel ajánlanak legfőbb közméltóságnak és tud róla.

Sosem tapasztalhatjuk már meg a valóságban, de Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség lelkésze szinte biztosan integratív államfő lett volna. 2008 óta a jobbikosok is nyilván megbocsátották neki, hogy Gyurcsány miniszterelnöksége alatt gyakran ellenük riogatott és a

mitológiai turulmadarat „dülledt szemű mesebeli tojószáryasnak” nevezte.

Az alternatív-metodista lelkész széles spektrumú gondolkodására (ez is államférfiúi erény) jellemző, hogy az ellenzéki előválasztáson deklaráltan hol Dobrev Klárát, hol Karácsony Gergelyt, hol meg Márki-Zay Pétert támogatta a miniszterelnök-jelölti versengésben.

Sőt, Iványi az előválasztás után is szolgáltatott szenzációt. A 24.hu hírül adta, keresztény vezető létére héber névadó szertartást kívánt szervezni magának.

Tekintettel arra, hogy a zsidó származás édesanyja vonalán hiányzik, a zsidó közösségek – beleértve a Mazsihisz túlnyomóan neológ tagszervezeteit is –, nem ismerik el zsidónak. Az identitását kerek 70 évesen is kereső lelkész a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközségnél lelt megértésre, hogy héber nevet is nyerhessen. A végső akadály elhárítására, a Neokohn.hu híradása szerint, körül is metéltette magát. Így tekintett el attól, hogy a héber származású Pál apostol azért is küzdött, hogy az keresztényeknek ne kelljen a zsidó rituális szokásokat átvenniük.

De úgy tűnik, bár a neve szintén szóba került, Mellár Tamás közgazdász sem lesz sms-eken megválasztott közös ellenzéki köztársaságielnök-jelölt. Pedig volt ő már minden, MDF-es, fideszes, sőt, legutóbb a Párbeszéd-frakció egyik székébe huppant bele…

Micsoda karácsonyi ajándék lett volna a népnek egy közös ellenzéki plüss államfő. Mindegy most már, ennek reménye is elúszott, mint Karácsony Gergely papírhajója a Rákos-patak habjain.
 

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az ellenzék végre felfogta, hogy akkor kölcsönösen megint ki kellett volna teregetni egymás szennyesét. Pl. Márki-Zay populizmusa, alkalmatlansága már vissza nem szívható, a "szövetségeseitől jövő igazság-kimondás. Mi "csak" rábólintunk, s eszünk ágában sincs rájukszavazni áprilisban.

A felmelegedés ellen azért küzd a baloldal, mert fél, hogy így nem lesz királyválasztása a Duna jegén.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés