aminek a vége a minden korszakban szükséges, optimista, küzdeni, alkotni és változtatni vágyó, tettre kész fiatalság színre lépése helyett a minden eddiginél totálisabb atomizáltság, enervált, beletörődő tétlenség lesz. A surrogó szélkerekek majd néha megtermelik a Netflix bámulásához az áramot, néha meg nem.
A másik irány hangadói azok, akik a reálpolitikát és egyáltalán, az alapvető túlélő ösztönöket, a nemzeti és civilizációs önfenntartás parancsát követve nem hajlandóak engedni újdondász ideológiai kényszereknek, látják a fától az erdőt, és csakis addig kívánnak kísérletezni a társadalmat és gazdaságokat fenntartó rendszerekkel, amíg azok alapvető stabilitása nem sérül.
Védjük a környezetet? Mi az hogy, nagyon is,
húzzuk alá háromszor és még százszor! Nem szemetelünk, nem pazarlunk – sem energiát, sem élelmiszert, sem más javainkat –, észszerűen takarékos, fenntartható életvitelre törekszünk a háztartástól a közlekedésig, naná. Kis odafigyeléssel a legtöbb európai ember, Portugáliától Magyarországig kábé a felére csökkenthetné az ökológiai lábnyomát, odafigyelve az energiapazarlás elkerülésére is.
De ettől még az új típusú energiaforrások nem lesznek egyik napról a másikra fenntarthatóbbak, kiszámíthatóbbak. Üdvös, ha nő a megújuló energiaforrások kihasználása, de e technológiák sem mindenhatók még, és egyébként is, minden ország más adottságokkal rendelkezik. Magyarországnak nincsenek magas hegységekből lezúduló, bővizű folyói, mint Svájcnak vagy Norvégiának. Nincsenek tágas, örökké szeles tengerpartjaink se, mint Dániának vagy Németországnak. És ugyan elég napsütéses a magyar hon, de azért nem Izrael vagy Algéria szintjén.