Ha stabilabb, erősebb, hatékonyabb Magyarországot akarunk, akkor tessék Orbán Viktorra szavazni” – mondta Puzsér Róbert, aki szerint a stabilitás túlhangsúlyozásával az a probléma, hogy az Orbán-féle stabilitás „már nyomasztó”. A publicista szerint Márki-Zay Péter győzelmével most elméleti esélyt nyílt a rendszerváltásra. „A feles alkotmányozástól kezdve a bilincscsörgetős fenyegetésig ezek üres, a nép megtévesztésére szolgáló politikai szlogenek” – hangsúlyozta a műsorban Schiffer András, aki szerint arról kéne beszélni, hogy az elmúlt 30 évben mit szúrt el a politikai elit, amelynek egy rész „ma ott áll Márki-Zay Péter mellett a színpadon”. A volt országgyűlési képviselő azt elismerte, hogy a leválthatóság megízlelése önmagában nagy dolog, ugyanakkor hozzátette, hogy most azok akarják leváltani Orbán Viktort, és azok állnak Márki-Zay mögött, akik előidézték a NERT.
Ez nem szépségverseny
„Márki-Zay Péter az előválasztást a legjobb értelemben véve meghekkelte” – vélekedett Puzsér, aki szerint az ő általa képviselt centrum elfoglalta az O1G-koalíciót. „Nem állítom, hogy Márki-Zay Péter megpuccsolhatatlan.