Józsefváros visszazuhant a nyócker állapotba – Sára Botond a Mandinernek (VIDEÓ)

2021. november 5. 10:33
Írta: Nagy Gábor
Mutyigyanús botrányok, elmaradó fejlesztések, romló közbiztonság. Józsefváros korábbi fideszes polgármestere nem tudja, meddig folytathatja a baloldal a kerület lezüllesztését, de bárhonnan is kell újrakezdeniük a munkát, meg fogják tenni.

Korábban a menzabotrány, most az úgynevezett vitorlásmutyi ügye tartja lázban a józsefvárosi közéletet. Idén tavasszal derült fény arra, hogy a VIII. kerületi önkormányzat káptalanfüredi üdülőjének egy részét meglehetősen gyanús körülmények között adta bérbe egy vitorlás cégnek.

Májusban

a Pikó András-féle baloldali kerületi vezetés még nem tudott igazolást felmutatni arról, mit keresnek a hajók az üdülő területén;

később azonban kiderült: az önkormányzat cége, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. (JKN) előbb három hónapra, majd öt évre biztosítottak területet az RS-Sailing Hungary Kft-nek. A konstrukció meglepően kedvező: 1500 négyzetméterért kell fizetni havonta 250 ezer forintot plusz áfát.

A szerződéskötésnek több pikantériája is van:

  • A káptalanfüredi üdülőbe beköltöző vállalat és a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület a kezdeti 3 hónapos időintervallumon túlra is szervezett táborokat, felmerül tehát a gyanú, hogy a felek már előre tudhatták: tovább is maradhatnak.
  • Kérdéses, tudhatott-e a szerződéskötésekről a JKN Pikó által kinevezett vezérigazgatója, Gőz Gabriella, aki korábban Gyurcsány Ferenc sajtótitkára volt? Gőz egyébként az október 21-i képviselő-testületi ülést megelőzően lemondott posztjáról.
  • Ha már baloldali emberek: a JKN-nél dolgozik az a Horti Zsófia, aki 2010 előtt a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője volt, majd ezt követően Karácsony Gergely és a Párbeszéd sajtófőnöke lett. Horti neve ugyancsak felmerült a szerződéskötések kapcsán.
  • A dokumentumok informatikai vizsgálatánál mindemellett felvetődött: a pályázat nyertese és a tender kiírója egy és ugyanaz a személy lehet.

A vitorlásmutyi ügye miatt a józsefvárosi önkormányzatban elindítottak egy belső vizsgálatot, ám az ellenőrzés hónapokig elhúzódott. Ugyan a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői hiába kérték több alkalommal is a polgármestert, engedjen betekintést a vizsgálati jelentésbe, erre egészen a legutóbbi testületi ülésig nem került sor.

Pikó András: Itt nem lesznek mutyik

Az ellenzéki városvezető e héten reagált az ügyre. Közösségi oldalán azt írta: „Beszéljünk akkor az úgynevezett mutyikról. 2016 tavaszán bizottsági és képviselő-testületi felhatalmazás nélkül a JKN Zrt. határozatlan időre bérbe adta havi 80 ezer forintért a Józsefvárosi Önkormányzat magyarkúti gyermeküdülőjét. Nem mondom, hogy abban a 3 és fél évben 2019 novemberéig, amíg fel nem mondtuk azt a szerződést, nem üdültek ott gyerekek és dolgozók, de az biztos, hogy az új önkormányzati vezetés már azzal szembesült, hogy a gyermeküdülőben munkásszálló üzemelt. (…)

Nem a felügyelő bizottság, hanem a polgármester utasítására a jegyző rendelt el újabb belső vizsgálatot szabálytalanságok gyanúja miatt. Ennek nyomán vizsgálja majd felül a Tulajdonosi Bizottság a vitorlás egyesülettel kötött szerződést, ennek nyomán lett új vezérigazgatója a cégnek, aki minden szükséges felhatalmazással rendelkezik, hogy a feltárt szabálytalanságokat kijavítsák és ha szükséges, további személyi döntéseket is meghozzon. Nem öröm, ha a korábbi hibás gyakorlatok más és enyhébb formában tovább élnek a cégünknél.

De 2019 ősze óta, ha ilyennel szembesülünk, más lesz a következménye a dolognak, mint korábban volt.”

A kerületi vezető szerint a legutóbbi a képviselő-testületi jegyzőkönyvében és az újdonsült jegyző által készített részletes összefoglalóban a belső ellenőrök által feltárt működési anomáliák mind-mind szerepelnek. A jegyzőről személyéről egyébként érdemes megjegyezni: Czukkerné dr. Pintér Erzsébet utódja, Sajtos Csilla, Terézvárosban is megfordult, ahol az úgynevezett kerékbilincs-botrány ügyében 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

Sára Botond: Csupán terel a baloldal

„Az egész baloldali városvezetés a polgármesterrel az élen azon erőlködik, hogyan tudná elterelni a vi-torlásmutyi körüli botrányról a figyelmet. Hiszen a tények nagyon egy irányba mutatnak: a városvezetés közreműködésével Gyurcsány egyik bizalmi embere gyanús körülmények között játszotta át a józsefvárosiak balatoni strandját egy haveri vitorláscégnek – reagált a Mandinernek Pikó bejegyzésére Sára Botond, a VIII. kerület korábbi fideszes polgármestere, jelenlegi kormánymegbízott.

A korábbi évekről csak annyit, hogy amíg mi vezettük a várost, mindig táborozhattak a gyerekek, és a táborfelújítások is jó ütemben haladtak. Mióta a baloldal vezeti a várost, se tábor, se felújítás” – tette hozzá.

A fideszes politikus leszögezte, a városvezetés immár nem csak a történtekről titkolózik, a vizsgálatról készült jelentést is dugdossák. „A józsefvárosi Fidesz-KDNP képviselői viszont egy hosszú huzavona után végül megkapták a teljes jelentést, már zajlik annak alapos átvizsgálása, és nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak ebben az esetben történhettek súlyos szabálytalanságok, más esetekben is

felmerül a jogsértés, sőt akár bűncselekmények gyanúja is”

– közölte.

A kormánymegbízottnál afelől is érdeklődtünk, vajon tudhatott-e a háttérben folyó folyamatokról Pikó. „Nem tudom, hogy tudott-e róla, de ha tudott és hozzájárult, az baj, ha meg nem tudott róla, az szimpla alkalmatlanság, egy városvezetőt ne tudjon egy cégvezetője sem átverni, még ha Gyurcsány embere is. De nem is ez a lényeg. A helyzet most az, hogy készült egy belső vizsgálati jelentés, abban van valami, amit a polgármester sem akar nyilvánosságra hozni, ő is titkolózik, hazudozik, próbál terelni. Szerintem ez elég beszédes, pedig a józsefvárosiaknak joguk van tudni az igazságot.”

Megkérdeztük azt is, ho milyen jogi lépéseket tehet a kerületi Fidesz-KDNP, netalántán a budapesti kormányhivatal, mire Sára Botond úgy reagált: a vizsgálat befejeztével meg fogják tenni a szükséges lépéseket. „De egyet mondhatok elöljáróban: csúnya dolgok történtek, nem fogjuk szó nélkül hagyni. Mindent meg fogunk tenni, hogy visszaszerezzük a gyerekeknek a strandot!”

A fideszes politikus lapunknak úgy összegzett: elkeserítő állapotban van Józsefváros, és nem csupán az egyre szaporodó mutyik miatt.

„Nyoma nincs már a dinamikus fejlődésnek, sőt a kerület visszazuhant a nyócker állapotba.

Nincsenek fejlesztések, az utcák koszosak, romlik a közbiztonság, egyre több a drogos és mindent ellepnek a hajléktalanok, csökken az ingatlanok értéke, a lakók meg menekülnének, sajnos, aki megtehette el is ment. Nem tudom, meddig folytathatja ezt a baloldal, de bárhonnan is kell újrakezdenünk a munkát, meg fogjuk tenni.” 

 

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt 

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés