Egy Kína – hány rendszer?

2021. október 21.
Százszámra sértik meg kínai harci repülőgépek Tajvan légterét 2021 őszi napjaiban, a kínai elnök pedig a nemzet újraegyesítéséről beszél. A tajvani helyzet ismét forrósodik, a nemzetközi közösség joggal aggódhat az időzített bombaként ketyegő konfliktus miatt.

Maráczi Tamás írása a Mandiner hetilapban.

Nyílt és egyenes fenyegetést fogalmazott meg Hszi Csin-ping kínai elnök Tajvannal szemben a hivatalosan az 1911-es forradalom 110. évfordulója alkalmából, szándékát tekintve egy nappal a tajvani nemzeti ünnep előtt elmondott ünnepi beszédében. Az államfő arról beszélt, hogy a nemzet újraegyesítése meg fog történni, ez a két entitás közös érdeke, Kína megvédi nemzeti szuverenitását, amelyre a legnagyobb veszélyt a tajvani szeparatizmus jelenti.

A Kínai Népköztársaság harci repülőgépei október elseje óta szisztematikusan sértik meg a Kínai Köztársaság légterét. Tajpej egyértelmű fenyegetésnek tartja, Peking ellenben a – kiképzéseket és újabb fegyverkereskedelmet felölelő – amerikai–tajvani katonai együttműködésre, illetve amerikai és tajvani diplomaták találkozóira adott válasz­lépésnek nevezte a manővereket. Az Egyesült Államok és Kína stratégiai versenyében, a regionális dominanciáért folyó küzdelemben a Tajvan-kérdés ismét kulcsfontosságú tényező lett. Meddig hajlandó elmenni Washington a szövetségese védelmében? Két kaotikus háború, az afgán és az iraki után megkockáztatna egy konfrontációt Kínával? Illetve: kész-e átlépni a status quo határait Peking, hogy érvényesítse akaratát? Ezek a konfliktus nagy kérdései.

Hszi Csin-ping szerint a nemzet újraegyesítése meg fog történni”

Haderőfejlesztése elérte azt a szintet, hogy Kína akár egy hadművelet indításáig is elmerészkedhet – az időzítésre is lenne indok, hiszen Hszi Csin-ping 2022-ben tervezi megkezdeni újabb mandátumát, Tajvan megrendszabályozása elnöksége dísze lehetne. Azonban egy kétes akció, egy másik állam megtámadása súlyos gazdasági és diplomáciai következményekkel is járhat Kína számára, előre fel nem mérhető, politikailag akár végzetes károkat okozhatna a rendszernek. Nem beszélve az esetleges emberi áldozatokról: a tajvani hadsereg – amerikai segítséggel – súlyos veszteségeket tudna okozni, még ha túlerővel legyőzhető is. De még a legjobb esetben is a Kínai Népköztársaság páriaállammá válna, az agresszor stigmájával a homlokán. Hogyan jutott el idáig a két kínai entitás?

Szigetnyi kistigris

Tajvan 36 ezer négyzet-kilométernyi, Hollandia méretű sziget 23 milliós lakossággal, 180 kilométerre a másik kínai állam partjaitól. A Kínai Népköztársaság területe 9,6 millió négyzetkilométer, népessége 1,4 milliárd fő. A két entitás területi és népességi arányszáma 1:266 és 1:61. Azonban senkit ne tévesszen meg a két állam közötti elképesztő számbeli különbség, Tajvan súlyát gazdasági ereje és legfőképpen politikai irányultsága adja.

A szigetország az ázsiai kistigrisek egyike, a finommecha­nikai, elektronikai és vegyianyag-gyártás egyik fellegvára fejlett, dinamikus gazdasággal: Tajvan az egyik legmagasabb életszínvonalú ázsiai ország, az egy főre jutó bruttó hazai össztermék alapján a világ tizenötödik legfejlettebb állama. Ha van hely, ahol a kreativitás és az innováció nem alternatíva, hanem létszükséglet volt, akkor az Tajvan, hiszen a kis sziget csekély nyersanyagbázissal, természeti kincssel rendelkezik. A hatvanas évek elejétől a kilencvenes évekre, vagyis három-négy évtized alatt sikerült modern ipari gazdaságot kialakítaniuk világszínvonalú exporttermékekkel: átláthatóvá tették a gazdasági szabályozást, megkönnyítették a befektetést, jelentős erőforrást szántak az oktatásra, a kutatás-fejlesztésre, a hagyományos kínai munkakultúrával szisztematikusan, lépésről lépésre építették fel az egyes szektorokat.

Tajpej látképe. A szigetország alternatívát állított a kínai kommunista rendszerrel szemben. <br> Fotó: Shutterstock

A gazdasági fejlődés magával hozta a politikai rendszer szükségszerű változásait is. 1987-ben megszüntették a hadi­állapotot, elindult a politikai demokratizálódás, eltörölték a pártalapítási és a gyülekezési jog tilalmát, a sajtócenzúrát, egypártrendszerből többpárti demokrácia alakult ki. 1986-ban az állami szférát addig uraló Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) mellett megalakult a Demokratikus Progresszív Párt (DPP). 1996-ban tartották az első szabad, a nyugati sztenderdeknek is megfelelő választást, 2000-ben pedig, ötven év állampárti kormányzás után a DPP vette át a kormányrudat – így megvalósult a gyakorlatban is működő politikai váltógazdaság. Az ezredfordulóra a sajtószabadság, a politikai szabadság­jogok rendszere, az intézményi berendezkedés alapján Tajvan szabad, demokratikus ország lett.

Az alternatív kínai rendszer

Tajvan létezése egy fő okból problematikus a Kínai Népköztársaság számára: a szárazföldi területen kialakult sajátos egypárti, korlátozott kapitalista, etatista rendszerrel szemben állít állami szintű ellenpéldát, reprezentál egy másik, a gyakorlatban is működő politikai modellt.

A két kínai modell egy évszázada küzd egymással (lásd keretes írásunkat). A nemzeti és a kommunista világ- és jövőkép harca zajlik a kínai polgárháború kirobbanása óta, és a Kína hivatalos képviseletéért folyó kötélhúzásban nincs egyértelmű győztes. A polgárháborúból Mao Ce-tung kerekedett felül, az 1949-ben megalakuló Kínai Népköztársaság lett a domináns fél. A Tajvan szigetre menekülő nemzeti erők és lakosság fokozatosan vesztette el a nemzetközi közösség támogatását: 1971-ben a nagy testvért ismerték el Kína hivatalos képviselőjeként az ENSZ-ben, 1979-ben a szövetséges Egyesült Államok is Pekinggel vette fel a diplomáciai kapcsolatot – Tajpejjel pedig különmegállapodást kötött, hogy segítséget nyújt neki területi integritása védelmére.

Tajvan reprezentál egy másik, a gyakorlatban is működő kínai politikai modellt”

A szigetország önállóságát a kommunista állam sohasem ismerte el: a hivatalos álláspont szerint a Kínai Népköztársaság egyik tartománya. Peking évtizedekig a tőle elszakadt sziget „felszabadítását” ígérte hivatalos kommunikációjában, a hetvenes évektől azonban a retorika a „békés újraegyesítésre” finomodott. A két állam küldöttségeinek félhivatalos találkozóján 1992-ben meghatározták a további kétoldalú kapcsolattartás alapját: az úgynevezett 1992-es konszenzus arról szólt, mindkét állam elismeri, hogy csak egy Kína létezik, ennek tartalmáról azonban élesen eltér a két fél álláspontja. Peking szerint a Kínai Népköztársaság az egyetlen legitim képviselő, a tajvani kormányzat csak egy különleges közigazgatási régió helyi vezetése. Tajpej meggyőződése az, hogy a Kínai Köztársaság 1911-es alapítása óta folyamatos joghatósággal bír egész Kína területére, még akkor is, ha jelenleg de facto csak Tajvanra korlátozódik.

Invázióra készülve gyakorlatozik a tajvani hadsereg 2021 szeptemberében. <br> Fotó: Reuters / Ann Wang

A konszenzus tartalmának értékelése az idő múlásával és a politikai helyzet változásával együtt módosult. A 2000-es tajvani választáson győztes, DPP-s elnök, Csen Suj-pien már a „kétállami megoldás” felé mozdult el, 2003-ban pedig a parlament elfogadott egy törvényt, amely lehetővé tette népszavazás kiírását nemzeti szuverenitási kérdésekben is. Kína ezt a szeparatizmus jeleként észlelte, hiszen a jogszabály lehetővé tette akár a függetlenség formális deklarálását is. A pekingi Országos Népi Gyűlés válaszul 2005-ben felhatalmazta a kínai kormányt, hogy ilyen esetekben „nem békés eszközökkel” is fellépjen a nemzeti egység érdekében.

Kína először a puha diplomácia eszközeivel próbált fellépni: a konszenzusbarát tajvani ellenzék hatalomra kerülésén dolgozott. Ez 2008-ban valóra is vált: az új tajvani elnök, Ma Jing-csiu megválasztása után közvetlen légi járatok indultak a két állam között, kínai turisták érkeztek Tajvanra, mindkét ország megnyitotta piacát a másik állam befektetői előtt. A tajvani elnök közölte: a „kölcsönös el nem ismerés” állapotából a „kölcsönös el nem vitatás” szintjére javultak a kapcsolatok.

Bár 2015-ben Szingapúrban megtörtént a csoda: 1949 óta először találkozott a két entitás vezetője Hszi Csin-ping és Ma Jing-csiu személyében, örömre nem volt ok, a népköztársaság elnöke az új kínai doktrínát, az egy Kína – két rendszer elvet kezdte alkalmazni Tajvan helyzetére is.

Hongkong, a kísérleti laboratórium

Az egy Kína – két rendszer elv a nyolcvanas években kezdett formálódni, ahogy Kína és az Egyesült Királyság tárgyalásokat kezdett Hongkong státuszáról. Az elv lényege az, hogy az addig a brit gyarmatbirodalom részeként kormányzott terület visszakerül Kínához, de Peking nem integrálja belső, kínai szocialista berendezkedésű területeihez, hanem meghagyja különleges közigazgatási régiónak, vagyis megmarad Hongkong kialakult kapitalista gazdasági berendezkedése és demokratikus kormányzati intézményrendszere.

Tajvan elsősorban a hongkongi tapasztalatok ismeretében fordult el az egy Kína – két rendszer elvtől”

A miniállam 1997-ben került vissza Kínához – 1999-ben pedig egy másik régi kínai terület, Makaó is –, és az eltelt csaknem negyed évszázad elegendő idő, hogy meg lehessen ítélni egy deklarált elv megvalósulását. Ha a modell működőképes, mintának használható más vitatott kínai területek visszacsatolásánál is. Peking az utóbbi években ezt a modellt ajánlotta Tajvannak is, Tajpej viszont elsősorban éppen a hongkongi tapasztalatok ismeretében fordult el teljesen tőle.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Hongkongban a kínai kormányzat az utóbbi években korlátozta a választójogot, a szólásszabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, az önkormányzati és az oktatási autonómiát, az ellenzéki erők tevékenységét, majd szigorúan elfojtotta a rendszerellenes tüntetéssorozatot. Az amerikai bírálat szerint ezzel a gyakorlatban már az egy Kína – egy rendszer elvét követi. Tajvan nem akart Hongkong sorsára jutni. Tavaly óta már a kompromisszumot kereső Kuomintang sem támogatja Hszi Csin-ping ötletét.

Reakciószerűen létrejött egy jelentős függetlenségi mozgalom is a szigetországban: tagjai a függetlenség egyoldalú kikiáltásával szeretnék megoldani a konfliktust. A mozgalom 2019-ben népszavazás kiírását kérte, az államfő és a kormányzat azonban a borítékolható katonai támadás elkerülése érdekében ezt soha nem vette napirendre. Egy 2020-as tajvani közvélemény-kutatás szerint egyébként a válaszadók 54 százaléka függetlenségpárti, 12,5 százaléka újraegyesülés-párti, és van persze egy jelentős, 23,5 százalékos réteg is, amely a status quót támogatja – a fennmaradó 10 százaléknak pedig nincs határozott véleménye.

A függetlenedés kényes ügy, a jelen nemzetközi állami-politikai konstellációban pedig egyelőre megvalósíthatatlannak tűnik: a 193 ENSZ-tagállamból csupán 15 ország tart fenn hivatalos diplomáciai kapcsolatot Tajvannal – ennél nagyobb arányú nemzetközi támogatás egyoldalú lépés esetén sem lenne várható.

Ettől függetlenül a felnövekvő fiatal tajvani nemzedékek körében egyre nő a függetlenségpártiak aránya, a fiatalabbak a közös kínai múltat már csak a könyvekből ismerhetik, számukra a tajvani identitás az erősebb. A gazdasági élet szereplői azt is érzékelik, hogy a nyitással a tajvani gazdaság jelentős mértékben kiszolgáltatottá vált a kínai piacoktól, a politikai elit pedig követi a választói akarat változásait. Sokaknak úgy tűnik: Tajvan kezd kicsúszni Kína kezéből. Nem volt véletlen tehát a kínai elnök fenyegető kiszólása, s nem véletlenek az egyre szaporodó katonai incidensek Tajvan körül: Peking ismét a külön utas szigetre veti „vigyázó” tekintetét.

A kínai–tajvani konfliktus gyökerei
1911-ben a Csing-dinasztia bukásával és a Kínai Köztársaság létrehozásával véget ért a császári uralom kétezer éves története. Szun Jat-szen 1919-ben újraalakította a Kínai Nemzeti Pártot, és nekilátott az ország egyesítésének. Két évvel később megjelent a politikai porondon a Kínai Kommunista Párt is. A kommunista csoportok felkelésével 1927-ben polgárháború robbant ki a két politikai-katonai erő között, a nacionalisták élére új vezető, Csang Kaj-sek állt. A második világháború alatt a nemzetiek és a kommunisták kétfrontos háborúra kényszerültek: harcoltak a japánok ellen és párhuzamosan egymás ellen is. 1945 után az új világrend polarizációjának megfelelően a Szovjetunió a kommunista pártban, az Egyesült Államok a Kuomintangban találta meg regionális szövetségesét.

A polgárháború utolsó éveinek összecsapásait a kommunista hadsereg nyerte meg: 1949 októberében Mao Ce-tung kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, a Kuomintang-kormány pedig Tajvanon rendezte be a Kínai Köztársaság intézményrendszerét. Az új világrend nemzetközi szervezeteiben, az ENSZ-ben sokáig a Kínai Köztársaság szerepelt tagállamként, 1971-től azonban a Kínai Népköztársaság – itt kezdődött Tajvan diplomáciai elszigetelődése. 1987-ben a konfliktus miatt szétszakadt kínai családok tagjai találkozhattak egymással, egy évvel később pedig megindult a kétoldalú kereskedelem. 1992-ben a felek kidolgozták az úgynevezett 1992-es konszenzust: mindkét állam szerint egy Kína van, de tartózkodnak a szuverenitási kérdések feszegetésétől. A 2000-es évek elején a tajpeji kormány eltávolodott az egy Kína elvétől, Peking katonai beavatkozással fenyegetőzött, ha a szigetország kikiáltja függetlenségét. 2008 után konszolidálódott a viszony: közvetlen repülőgépjáratok indultak a két ország között, beindult a turizmus. 2014-ben megtörtént az első hivatalos, állami szintű találkozó Kína és Tajvan képviselői között Nankingban, majd később Tajpejben is. 2015-ben Hszi Csin-ping kínai elnök az egy Kína – két rendszer elvet hirdette meg, ezzel a közeledésnek vége szakadt. 2016-ban újra a DPP került kormányra Tajvanban, az új elnök, Caj Jing-ven nem fogadta el az 1992-es konszenzust, 2020-ban pedig már mindkét tajvani nagy párt elutasította az egy Kína – két rendszer elvet.

Nyitóképen: Katonaszobor a Tajvanhoz tartozó Csinmen szigeten, Hsziamen kínai várossal a háttérben. Fotó: Shutterstock

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés