Az antiszemitizmus nem szórakoztatás

Most azon kell gondolkodnunk, hogy olyan zenekar állhat színpadra, amely nyíltan dicsőíti a gyűlöletet, a népirtást, a civilek elleni erőszakot.

A publicista szerint még senkinek sem sikerült maga mögé felsorakoztatnia Karácsonyt és Puzsért.
Hont András Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében elképesztő politikai teljesítménynek tartja azt, amit Márki-Zay Péter az elmúlt hónapokban véghezvitt. Az újságíró szerint egy egészen bizarr koalíciót sikerült összehoznia „ifjú hipszterektől hamisítatlan kisgazdákig”, és képes volt arra, amire – ahogy fogalmaz – az univerzumban senki más: egyaránt fölsorakoztatta maga mögött Karácsony Gergelyt és Puzsér Róbertet.
„Megszégyenítő lett volna a vereség, amelyet a DK által megjelenített 2010 előtti baloldal elszenved, ha nem Dobrev Klára a jelölt. Azon a bázison, ebben a hangulatban a maximum maximumának a maximumát érte el” – zárja bejegyzését Hont.
Fotó: Facebook, Karácsony Gergely