Tudom, sokaknak csalódást okozok – belső levélben magyarázza bukását Karácsony
2021. október 08. 10:00
A Mandiner birtokába jutott, párttársainak írt Karácsony-levélből kiderül, a főpolgármester Márki-Zayt fogja támogatni az előválasztás második fordulójában.
2021. október 08. 10:00
p
11
164
324
Mentés
Karácsony Gergely a Párbeszéd tagjainak írt levelében, amelyet az Újrakezdés nevű párbeszédes Facebook-csoportba posztolt, úgy fogalmaz, nagy dolgokat értek el az előválasztáson, a párt megkerülhetetlen tagja lesz a következő kormánynak. Ugyanakkor a második fordulót nem tudják megnyerni, mert három ellenfelük van egyszerre: a Fidesz, a DK és az ellenzékkel is elégedetlen (részben joggal elégedetlen) ellenzéki világ, aki most Márki-Zay Péterben találta meg a vezetőjét – állítja. A főpolgármester úgy véli, a hódmezővásárhelyi riválisa átütötte az üvegplafont.
Karácsony kijelentette, ő nem tudja megnyerni az előválasztást, Dobrev Klára igen, viszont a DK jelöltje nem képes legyőzni Orbán Viktort. S azzal folytatta, hogy Márki-Zay meg tudja nyerni az előválasztást, ha ő melléáll, és meg tudja verni Orbán Viktort, ezért áll most mellé.
„Ez most a haza érdeke” – fogalmazott, és mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy nem tűnik el, sőt. Azzal zárja a levelét a főpolgármester, hogy tudja, csalódást okoz sokaknak, de kéri, hogy bízzanak benne, így lesz a legjobb mindnyájuknak.
Szenzációs bejelentést ígért, de semmi konkrétumot nem mondott Dobrev Klára, aki először szólt az emberekhez, mióta kiderült, Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, sőt, a házasságuknak is vége.
A Fővárosi Közgyűlés módosította a Mexikói úti közlekedési csomópont átfogó felújítását, azonban egy közeljövőben megvalósulandó tisztasági karbantartást sikerült kiharcolnia a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának.
A kémügy csak rátett egy lapáttal a meglévő problémákra, amelyek egyik fundamentuma az Ukrajna EU-csatlakozása körüli európai vita, a kevés információ miatt azonban óvatosan kell bánni a különböző kijelentésekkel – véli a külügyi szakértő.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 324 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békepap
2021. október 08. 20:55
csak ezért jelentkeztem be újra, végre kiröhöghetem a STOPGYURCSÁNYI STOPKARÁCSONYIJIT :D
Márki-Zay veszélyesebb ellenfél, mint a Geri volt. Gerinek tényleg van egy elég gázos múltja. Márki-Zay múltjában hét gyermek, egy katolikus plébániai képviselőtestületi elnökség, egy legyőzött Lázár János, ja és egy legyőzött Karigeri található. Sehol egy összehazudott adjunktusság pl.
Fene tudja...
Rendkívül erőssé vált Gyurcsány és Karácsony ellentéte, ennek következménye, hogy Karácsony berágott és Dobrev ellenében lépett Márki-Zay javára.
Sajnálom, hogy fideszes barátaimat annyira megdolgozta Rogán propagandája, hogy nem látták át a valódi folyamatokat.