Amnézia és skizofrénia a baloldalon – Gyurcsány befolyását erősíti az előválasztás

2021. október 6. 11:10
Miközben a 2010 előtti korszakkal való szembenállásról beszél, hűségesküt tesz a DK-nak Karácsony Gergely, sőt miniszteri pozícióval is megkínálja Dobrev Klárát. Körképünk az első forduló után.

Kacsoh Dániel írása a Mandiner hetilapban.

„Nem tagadom, néhány Unicumot meg kellett innom ma, hogy elviseljem a helyzetet, nem szeretem, hogy így alakult, de ez van” – fogalmazott Karácsony Gergely 2014 januárjában a HVG-nek annak kapcsán, hogy többek között Gyurcsány Ferenc is felkerült a „kormányváltó” pártok közös választási listájára. Az eredetileg a Gyurcsány ellenzékeként induló LMP-ből Bajnai Gordon kedvéért dezertáló Párbeszéd-vezető ma már másként emlékszik a történtekre.

Karácsony könyörgött, hogy rakják fel a volt miniszterelnököt a listára”

A főpolgármester az ellenzéki előválasztás második fordulójának kampánynyitóján a hétvégén ezt mondta: „2014-ben többek között én voltam, aki követelte azt, hogy a baloldali pártok ne hagyják ki a Demokratikus Koalíciót az ellenzéki összefogásból.” A két idézet együtt nyilván nem lehet igaz. A kormányfőjelölt-jelölt egy 2018-as beszélgetés emlékét felidézve elárulta azt is: amikor Botka László azt mondta neki, hogy Gyurcsány Ferenc nem lehet rajta a listán, egyenesen könyörgött neki, hogy ezt ne csinálják, rakják fel a volt miniszterelnököt a listára.

Hűségeskü a régi baloldalnak
A kéretlen mondatokkal Karácsony lényegében hűségesküt tett Gyurcsányéknak, hiszen arra bizonyosan nem gondolhatott, hogy ezzel szavazókat csábíthat el az exkormányfő feleségétől. De nem kell évekkel ezelőtti idézeteket keresni, ha ellentmondást akarunk találni Karácsony Gergely mostani mondataiban. A Dobrev Klára egyértelmű győzelmét hozó első előválasztási forduló után a politikus a Partizánban még arról értekezett, hogy mi választja el egymástól Gyurcsányékat és őket, vagyis az ellenzék többi részét. „Az ellenzéken belül van alapvetően egy mély megosztottság. Az egyik részt képviseli a Demokratikus Koalíció, amely az ellenzék talán legjobban szervezett pártja, s a legelkötelezettebb szavazókkal rendelkezik. És kevésbé kritikus a 2010 előtti kormányok, illetve a rendszerváltás teljesítményével kapcsolatban” – magyarázta. Szerinte tehát a DK-val szemben van egy másik politikai narratíva az ellenzéken belül, amely éles kritikát fogalmaz meg a 2010 előtti világgal szemben. Csakhogy ilyen törésvonal valójában nem létezik. Legalább két okból nem.

Fotó: AFP / Kisbenedek Attila, MTI / Mohai Attila, MTI / Mónus Márton, MTI / Máthé Zoltán

Először is: mostani megnyilvánulása szerint maga Kará­csony kardoskodik lassan egy évtizede azért, hogy Gyurcsányt is vegyék be az ellenzéki összefogásba. Ráadásul valójában ő is közreműködött a 2010 előtti kormányzásban. Ahogy internetes felületünkön részletesen, az egykori megbízási szerződések ismertetésével bemutattuk: az őszödi beszéd kiszivárgása, a rendőri erőszak és a koalíciós válság idején is fizetett tanácsadóként segítette az SZDSZ-es Horn Gábor államtitkárságának munkáját. A Medián alkalmazottjaként pedig ugyancsak részese lehetett a balliberális holdudvarnak. Ebből a pozícióból került a rendszerkritikus LMP-be, ám nem sokáig, az óbaloldal hívására ugyanis hamar otthagyta a Schiffer András nevével fémjelzett formációt.

Nyitókép:  AFP / Kisbenedek Attila

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés