Németország korszakhatáron – mi jön a Merkel-éra után?

2021. szeptember 23.
Sokpárti koalíció, centrista vagy balos kormányzás következhet? Semmi nem dőlt el Németországban a szövetségi választás előtt, és csak sejteni lehet, milyen lesz a német politika.

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.

A szeptember 26-án tartandó szövetségi választás egyrészt régen várt, másrészt félelmetes korszakhatár. Amikor vasárnap este összeszámolják a szavazatokat, a Merkel-­korszak formálisan véget ér. A kancellár, aki 2005 óta vezeti Német­országot, ezután ügyvivőként áll majd a kabinet élén, amíg le nem zárulnak a koalíciós tárgyalások, és fel nem áll az új kormány.

Nem csak arról van szó, hogy egy hosszú ideje meghatározó politikus lelép a színről: Angela Merkel távozásával alapvetően változhat meg a német politika stílusa, aminek Németország határain túl is jól érzékelhető következményei lesznek. Ez a korszakváltás – a jövő tavasszal tartandó francia elnökválasztással kiegészülve – fontos változások előszele lehet az Európai Unióban is.

Furcsa egy kampány volt ez. A koronavírus-járvány, amely másfél éve meghatározza a mindennapjainkat, Németország életét is fenekestől felforgatta. Bár az egyes tartományok járványügyi szabályozásai között jelentős különbségek vannak, összességében elmondható, hogy több és szigorúbb korlátozó intézkedést hoztak, mint Magyarország. Ezeknek a szabályoknak egy jó része ráadásul még most is érvényben van: hogy a leghétköznapibbat említsük, mi, magyarok már rég búcsút mondhattunk maszkjainknak, a németeknek viszont még mindig el kell takarniuk orrukat és szájukat, ha például vonatra szállnak. Hasonló különbségeket találunk például a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályozásban is – idén tehát nem lehetett úgy kampányolni Németországban, ahogy egyébként szokás.

Választási plakát  Berlinben. <br> Fotó: AFP / John Macdougall 

A járvány hasonló hatással volt a politikára, mint Euró­pa többi országában. Hosszú időre háttérbe szorultak azok a témák, amelyek egyébként meghatározzák a német közbeszédet – klímaváltozás, bevándorlás, lakhatás, digitalizáció –, és a járványkezelés kérdése került előtérbe. Ez jó helyzetbe hozta azokat a pártokat és politikusokat, akik ténylegesen részt vettek a legfontosabb döntések meghozatalában és alakításában, viszont kegyetlenül elbánt azokkal, akik nincsenek kormányon sehol. Szövetségi szinten a Kereszténydemokrata Unió (CDU) támogatottsága 40 százalék körüli magasságokba emelkedett, ami alapján sokan azt gondolhatták, hogy Angela Merkel pártja simán nyerheti a szeptember végi voksolást. A radikálisabb pártokról egy időre elfordult a fény.

A CDU-t viszont mintha váratlanul érte volna, hogy ősszel választást tartanak. Tegyük hozzá: a párt enélkül sem volt valami könnyű helyzetben az év elején. A „Bundesmutti” kijelölt utódja, Annegret Kramp-Karrenbauer csúfosan megbukott pártelnöki tisztségében, ezért tavaly le is mondott. A kereszténydemokratáknak tehát nemcsak kancellárjelöltet, hanem pártelnököt is kellett találniuk, de egyik sem ment valami könnyen. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) már tavaly nyáron bejelentette, hogy Olaf Scholz szövetségi pénzügyminisztert indítja majd a kancellári székért, ami akkor érthetetlenül korainak tűnt – de a CDU és kisebb részben a Zöldek által tavasszal bemutatott bénázás fényében akár bölcs előrelátásnak is nevezhetjük ezt a korai elköteleződést.

Armin Laschet népszerűtlen jelöltnek bizonyult”

Hosszas nyűglődés után a CDU végül Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnököt választotta a párt élére. A negédesen karakter nélküli Laschet elnökké válasz­tását sokan úgy értékelték, hogy a párt továbbra sem hajlandó szakítani a merkeli kurzussal. Ez be is bizo­nyosodott, amikor április 20-án a jóval népszerűbb és karakteresebb Markus Söder bajor miniszterelnök, a testvérpárt Keresztényszociá­lis Unió vezetője helyett őt bízták meg azzal, hogy kancellárjelöltként győzelemre vigye a szövetséget a szeptemberi voksoláson. Sietve hozott döntés volt, elvégre a zöldek lépésre kényszerítették a kereszténydemokratákat azzal, hogy két nappal korábban bejelentették: népszerű társelnöküket, Annalena Baerbockot indítják a székért, a párt történetében először állítva kancellárjelöltet.

Vigyorgó Laschet, golyóálló Scholz
Az idei választás különlegessége a sokáig nyílt verseny volt. Az év eleje óta mindhárom nagy tömörülés – a CDU, az SPD és a Zöldek – vezette már a közvélemény-kutatásokat: Baerbock jelölése pr-szempontból mesteri húzás volt a Zöldek részéről, hiszen utána egy csapásra megugrott a párt népszerűsége. De aki a nyár elején „zöldhullámot” vizionált Németországban, keserűen csalódnia kellett, hiszen az újságok nem bántak valami kesztyűs kézzel Annalena Baerbockkal, a kancellárjelölt – bár felkészült és precíz szakpolitikusnak volt eladva – többször is kénytelen volt magyarázkodni kozmetikázott önéletrajza és a választás alkalmából kiadott könyve miatt, amelyben eddig már vagy száz helyen találtak plagizált részeket.

Viccnek komoly: Armin Laschet elhíresült júliusi nevetése az árvíz sújtotta vidéken. <br> Fotó: AFP / Marius Becker / POOL

A plágiumpocsolyába egyébként Armin Laschet is bele­lépett, de ő annyira népszerűtlen jelöltnek bizonyult, hogy a jelöletlen idézetek nem tudtak tovább ártani a közkedveltségi mutatóinak. Annál rosszabb húzás volt az a bizonyos kuncogás, amelyet a július eleji nyugat-németországi árvizek egyik helyszínén mutatott be, miközben Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök éppen részvétéről biztosította a természeti csapás áldozatainak hozzátartozóit. Magyarázkodhatott utána, hogy természetesen nem a halálesetek vagy a tönkrement iskolák csaltak mosolyt az arcára, ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy egy kép többet mond ezer szónál: az elmosott városkában nevető Armin Laschet a CDU idei kampányának szégyenteljes szimbólumává vált. A párt támogatottsága csaknem 10 százalékponttal csökkent azóta.

A németek kompetens és megbízható jelöltnek tartják a pénzügyminisztert”

Egyedül mintha a szocdem Olaf Scholzon nem fognának a nagyobb botrányok. Az egykori hamburgi főpolgármester személyére szabott SPD-kampány sokáig úgy haladt, ahogy azt egy valaha nagy, de már döglődő néppárt kampányától várná az ember. Azonban Laschet tízszázalékos vigyora mintha szárnyakat adott volna Scholznak és pártjának: ma már az SPD számít a legnépszerűbb erőnek a felmérések szerint, Olaf Scholz pedig a legkedveltebb kancellárjelöltnek. A tévés viták során készült közvélemény-kutatások szerint a németek kompetensnek és megbízhatónak tartják a pénzügyminisztert, és láthatóan nem hajlandók tudomást venni a Scholz és tárcája körüli zavaros ügyekről (lásd keretes írásunkat).

Greenpeace-tiltakozás Merkelék ellen egy szénerőműnél júliusban. <br> Fotó: AFP / Bernd Lauter

Balos mézesmadzagok
A szociáldemokraták persze nem jelöltjük zűrös ügyeit teszik a plakátjaikra. Fő üzenetük, hogy Scholz kompetens, mindent képes megoldani, különösen ami a lakhatás és a minimálbér kérdését illeti. A párt idei legfontosabb kampány­ígérete a 12 eurós óránkénti minimálbér bevezetése a jelenlegi 9,60 eurós szint helyett. A szociáldemokraták ezt természetesen adóemeléssel szeretnék finanszírozni, de ígéreteik szerint az csak a leggazdagabbakat érintené. Az ő jövedelem­adójuk három százalékkal emelkedhetne, ha az SPD vezeté­sével alakulna meg a következő kormány.

Az egyedülálló anyukákra és a szegénységben felnövő gyerekekre hivatkozva a zöldek is megnyitnák az állami bőségszarut, de az ő programjuk középpontjában természetesen nem ez, hanem a klímaváltozás elleni küzdelem áll. Úgy tűnik, a pártnak semmi nem drága, ha a széntüzelésű erőművek bezárásáról, a károsanyag-kibocsátás csökkentéséről vagy a rövid távú repülőjáratok megszüntetéséről van szó. Miután kancellárjelöltjük, Annalena Baerbock eddig semmilyen választott tisztséget nem viselt, és egy kormány munkájában sem vett részt, a párt nemigen apellálhat megbízhatóságára vagy hozzáértésére. Marad tehát a valódi változás ígérete, amit Baerbock is lépten-nyomon hangsúlyoz.

A CDU–CSU kampánya szinte végig csak döcögött”

A kereszténydemokraták nem ígérnek világmegváltást, de azt azért megígérik, hogy sokat tesznek majd azért, hogy a német gazdaság valóban klímasemleges legyen. Armin Laschet személyében sikerült ugyan olyan kancellárjelöltet találniuk, akinek van már tapasztalata a tartományi kormányzásban – és Laschet nem tehetségtelen miniszterelnök –, ennek ellenére a CDU–CSU kampánya a választás előtti hónapokban szinte végig csak döcögött, kívülről nézve pedig egyértelműen a fáradtság jeleit mutatta. Az uniópártok nem szeretnének adót emelni, nem érzik úgy, hogy növelni kellene a segélyeket, sőt igazából azt tartanák a legjobbnak, ha az emberek dolgozni kezdenének ahelyett, hogy az államtól várnák a problémáik megoldását.

Attól függetlenül, hogy az adóemelések ellenzése álta­lában meleg fogadtatásra talál a választók többségénél, a kereszténydemokraták idei kampánya egyértelműen nem hozta a várt eredményeket. Laschet még az olyan témákban sem igazán tudta exponálni magát, amilyenekben a CDU és testvérpártja hagyományosan kompetensnek számít – például a nemzetbiztonság kérdésében.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Színek kavalkádja
A nagy kérdés persze az, hogy melyik párt vezetésével alakul majd koalíciós kormány. A közvélemény-kutatási eredmények azt sugallják, hogy Németországban tényleg véget érni látszik a nagy néppártok kora – mind az uniópártok, mind az SPD csak árnyéka korábbi önmagának, legalábbis ami a tömegbázisát illeti. De a zöldek sem visznek mindent: úgy látszik, hiába gondolja magát klímatudatosnak a társadalom egy jelentős része, ez még nem elegendő ahhoz, hogy stabilan 20 százalék felett tartsa a támogatottságukat.

A választás előtti napokban nagyjából a következőképpen alakult a pártok erősorrendje: az SPD megszilárdította előnyét, 25 százalék körül mérik. A CDU–CSU kissé erősödve éppen 20 százalék felett van, a Zöldek stabilan 15 százalék körül. Az Alternatíva Németországért (AfD) és a Szabad Demokrata Párt (FDP) 10-11 százalékon áll, a Baloldal pedig valamivel 
a bejutási küszöb felett billeg.

Ez a helyzet elsősorban a CDU-nak kedvezőtlen. Habár a jelenlegi nagykoalíció folytatása matematikailag sem lehetséges, egy SPD–CDU–FDP alkotta „Németország-koalíció” elméletileg többséget szerezhetne. Igen ám, csakhogy a CDU-nak alapvetően nem szokása kisebbik partnerként koalíciós megállapodást kötni, így valószínűleg most sem kapkodna egy ilyen lehetőség után. A szocdemekkel közös kormányzáshoz ráadásul az FDP-nek sem nagyon fűlik a foga, ha hihetünk Christian Lindner pártelnöknek.

Kereszténydemokrata szempontból tehát még a „Jamaika­-koalíció” lehet kívánatos, ami a CDU, a Zöldek és az FDP együttműködését takarja. Erről azonban Baerbock nem akar hallani: szerinte a CDU-nak tizenhat év után ellenzékbe kellene vonulnia. Az SPD, a Zöldek és a Baloldal együttműködésének, a vörös–­vörös–zöld koalíciónak, amivel Laschet előszeretettel riogatja választóit, a dolgok állása szerint nem lenne többsége a Bundestagban.

Az már biztosnak tűnik, hogy a koalíciókötés nem lesz egyszerű feladat, bárki kap is kormányalakítási megbízást. Ha a kutatási eredmények helytállók, Németország egyelőre nem dől teljesen balra, viszont az sem biztos, hogy az új kormány képes lesz merőben más politikát folytatni, mint az eddigi, hiszen az egyértelmű demokratikus felhatalmazás hiányzik a pártok mögül. Csak egyvalami biztos: ügyvezető­ként Angela Merkel egy – talán nem is túl rövid – ideig még kancellár maradhat.

Scholz kísértetei
A Wirecard-botrány témáját a mindig határozott Olaf Scholz úgy kerüli, mint ördög a tömjénfüstöt. A Wirecard egy tönkrement pénzügyi szolgáltató vállalkozás, amely azután jelentett csődöt, hogy kiderült: kétmilliárd euró hiányzik a kasszájából. Miután ez nem az az összeg, ami véletlenül képes eltűnni, az ellenzéki pártok hamar pedzegetni kezdték a Scholz-féle pénzügyi tárca felelősségét, elvégre a Wirecard szabálytalan könyvelési gyakorlatát észre kellett volna vennie a minisztériumnak. Szintén kellemetlen a CumEx-botrány, amely a hamburgi idők óta kísérti Scholzot, hiszen a mai napig nincs tisztázva, az akkori főpolgármesternek milyen szerepe van abban, hogy a Hanza-város nem követelt vissza majdnem ötvenmillió eurónyi jogtalanul szerzett bevételt egy magánbanktól, amelynek az egyik társtulajdonosa az ügyben többször is egyeztetett Scholzcal.

***

Lesz-e balos kurzus Némethonban?
Armin Laschet mára eljutott oda, hogy sem a Merkel-hívő, sem a Merkel­kritikus CDU-tagok nem bíznak benne – mondja lapunknak Werner J. Pat­zelt, a Drezdai Műszaki Egyetem és a Mathias Corvinus Collegium politológusprofesszora. Laschetet azért választották a CDU élére, hogy még véletlenül se kelljen korrigálni a merkeli vonalon, de az még most sem egészen világos, hogy mennyire akarja az eddigi kurzust követni, és min szeretne változtatni.

Patzelt úgy látja, hogy mindemellett nem is Laschet az egyetlen, aki Merkel természetes utódjaként pozicionálja magát – ott van a szocdem Scholz is. A professzor szerint a korábban Baerbock-párti német újságírók rokonszenvét most a pénzügyminiszter élvezi, aki ügyes kommunikációval még azt is képes leplezni, hogy a mögötte álló párt valójában sokkal baloldalibb, mint ő. Bizonyos tekintetben – mondja Patzelt – azt is megfigyelhetjük, hogy azok, akik korábban csak Angela Merkel miatt voltak CDU-szavazók, most veszik a kabátjukat, és átpártolnak a SPD-hez.

A politológus szerint abból a szempontból nem lenne hátrányos egy vörös–vörös–zöld koalíció, hogy a Baloldal és a Zöldek végre tanulna egy kis politikai felelősségvállalást. Egyebekben viszont azt tartja valószínűnek, hogy Németország még többet konfrontálódna a közép-európai országokkal – így hazánkkal is –, beleugrana az európai adósságunióba, miközben tovább hizlalná az amúgy is fenntarthatatlan segélyprogramokat, és felelőtlen energiapolitikát folytatna.

Nyitóképen: Olaf Scholz, Annalena Baerbock és Armin Laschet a szeptember 12-ei tévévitán. Fotó: AFP / John Macdougall 

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"mi jön a Merkel-éra után?"
Röviden: szarság.
Az eszement-elfajzott Cion-"bölcsek" mára oly mértékben bedöntötték a nyugati fehér kultúrát, ahonnan nincs visszaút.
Másik út, a mai kor európai útja - az szenvedéseken, nyomorúságokon, és olyasmiken múlik, amit jobb, ha le sincs írva.
FED, 1914, 1941, 1956, Vietnam, 9/11, Arab tavasz, migráns, Föld tönkretétele, a keresztény kultúra felrobbantása és még sok más: ezeknek nem lehet más következménye., ne írja le senki előre.
De az bizonyos: LESZNEK FELELŐSÖK, MEG LESZNEK TALÁLVA.
Mert a lezüllesztett Európa eme másik európai útja másként nem jöhet létre!

Szerintem teljesen mindegy, hogy ki lesz a győztes, mert a megalakuló kormány béna kacsa módján fogja Németországot kormányozni. Ez negatív hatással lesz az EU-ra is. Így az EU szerepe a világgazdaságban tovább fog haladni a lejtőn.
Azt se felejtsük el, hogy Magyarország és Lengyelország tekintetében visszatartott uniós támogatások a németországi gazdaságban is negatív tényezőt jelent.

Egyetértek azzal, hogy a francia politika azt szeretné amit írsz. Ehhez azonban nincs meg a politikai és gazdasági ereje. Hasonló cipőben jár, mint Németország. A franciaországi választások is hozhatnak meglepetéseket és ott is kialakulhat olyan helyzet,mint ami Németországban várható.
Az elővetkezendő öt évben uniós szinten pozitív változást nem várok és tovább mélyül a válság.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés