Könyveket égettek Kanadában az antirasszisták

2021. szeptember 11. 9:42
Többek között Asterix és Tintin képregényeket is megsemmisítettek kanadai iskolákban, az akció még Trudeau miniszterelnöknek is sok volt.

Botrány tört ki Kanadában, miután kiderült, hogy 2019 folyamán könyveket égettek el egy Ontario állambeli francia iskolai körzetben.

A „tisztítótűz” ceremóniát a délnyugat-ontariói francia nyelvű katolikus iskolákat felügyelő tanács rendelte el. Vagy harminc könyvet égettek el „oktatási célból”, és a hamut egy faültetés során használták fel – írja a National Post.

A Radio Canada tudósítása szerint egy ez alkalomból készült videón az hangzik el: „Eltemetjük a rasszizmus, a diszkrimináció és a sztereotípiák hamvait, abban a reményben, hogy egy befogadó országban fogunk felnőni, ahol mindenki bőségben és biztonságban élhet”.

Összesen több mint 4700 könyvet távolítottak el több mint harminc iskolából a körzetben, ezeket azóta elpusztították vagy újrahasznosították.

Az iskolatanács szóvivője, Lyne Cossette a National Postnak elmondta: a tanács egy bizottságot szervezett, amely meghallgatta a bennszülött (indián) vének tanácsait is, a koncepció kialakításától kezdve a könyvek értékelésén át a faültetésig. „Szimbolikusan néhány könyvet trágyaként használtak fel” – tette hozza Cossette, aki azóta sajnálja, hogy „a közösség néhány tagjának sértő volt a ceremónia”.

A megsemmisített könyvek között volt Tintin és Asterix képregény is, ahogy Jacques Cartier, Kanada egyik francia felfedezőjének életrajza is.

Az ügyben megszólalt Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is: elmondta, szerinte a nem-bennszülött emberek ne mondják meg a bennszülötteknek, hogyan cselekedjenek; ugyanakkor „személy szerint soha nem értenék egyet könyvek égetésével” – tette hozzá.

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szépen halad a maga útján a progresszió, tovább polarizálódik és atomizálódik a társadalom, egészen a működésképtelenségig, Csak azt nem, hogy akik ebben hasznos idiótaként vesznek részt, hogy a francba nem ismerik fel, hogy becsapják és kihasználják őket? (és ez igaz a hazai baloldali szimpatizánsokra is)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés