Transzcendens kontra materiális

III. évfolyam 36. szám | Első karakter
2021. szeptember 9.

Kacsoh Dániel

A keresztény hit valódi misztérium, s ennek talán legnehezebben meg-, illetve felfogható „eleme” maga az eucharisztia. A katolikusok szerint (szerintünk) az oltáriszentségben Jézus Krisztus valóban jelen van, így aki áldozik, a Megváltóval személyesen találkozhat. Ha van valami, ami szemben áll úgymond a józan ésszel, ami földöntúli és transzcendens, akkor ez az. Nem mintha könnyebb lenne megérteni mondjuk, hogy kétezer éve az Isten emberré lett, emberi és isteni mivoltát megtartva kereszthalált szenvedett, alászállt a poklokra, majd onnan feltámadott – ajtót nyitva ezzel minden egyes embernek az örök élet felé.

Nem csoda, hogy az évszázadok során e hit részletein és mélységein a keresztény egyházak gondolkodói is rendre összevesztek. Ők azonban a felvilágosodás nyomán mondhatni közös ellenséggel találták szemben magukat: az ész mindenhatóságát hirdető materialistákkal. Utóbbiak ténykedéséből fakadtak később az olyan világmegváltónak szánt, szélsőségesen humanista megoldások is, mint a bolsevizmus vagy a nácizmus. Ezek nyilván a gyilkos túlzások, s nem csupán a keresztények szenvedtek a belőlük sarjadó diktatúrák miatt. Sőt.

Az egyházak életét már-még a tizenkilencedik század végének Franciaországában is számos állami intézkedés nehezítette. Ezek ellensúlyozására indult el egy, az oltáriszentség tiszteletét középpontba állító civil mozgalom, amelyből aztán megszülettek az eucharisztikus világkongresszusok. A projekt lényege, hogy hívők tömegeinek közös imádsága és felvonulása mutassa fel a rohamléptekben szekularizálódó államoknak: van még remény. Akadnak, akik ragaszkodnak az örök értékekhez.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés