Az nem kereszténység, ha „valamiben hiszünk”, de nem gyakoroljuk a hitünket – mondja Erdő Péter bíboros. A Budapesti Főegyházmegye érsekét az eucharisztikus kongresszusról, az egyházat is fenyegető liberalizmusról, üldözött keresztényekről és a hazánkba érkező Ferenc pápáról kérdeztük.
Hitünk szent titka – mondja a pap a szentmisében az eucharisztiáról. Hogyan magyarázná el a szó jelentését azoknak, akik nincsenek vele tisztában?
Az eucharisztiát a magyar katolikus szóhasználatban három fogalommal azonosítjuk: a szentmisével, a szentáldozással és az oltáriszentséggel. A görög szó eredetileg hálaadást jelent: Jézus hálát adott, megtörte a kenyeret, és tanítványainak adta. Az eucharisztia a liturgikus jellegű étkezés gesztusa, amely a keresztény közösség központi cselekménye, az utolsó vacsora jelenvalóvá tétele. Az ehhez kapcsolódó kongresszus pedig meghívás: azzal, hogy kilépünk a templomból, áldás kívánunk lenni a világ számára.
Kinek szól elsősorban ez az esemény: azoknak inkább, akik az egyház falain kívül vannak, vagy a bent lévőknek?
A teljesen kívülállók számára is lehet üzenete a találkozónak, mégsem őket akarjuk csodálkozásra indítani. A saját hitünkről szeretnénk tanúságot tenni. Célunk a hit megerősítése és felelevenítése, egyben a körülöttünk lévő világ felé való megnyílás, párbeszéd is. Az evangelizáció. Az oltáriszentségben Jézus Krisztus személyesen van jelen, ő cselekszik. Tehát a Jézus személyével való találkozást ünnepeljük. Nem véletlen, hogy a plakátjainkon is ez szerepel: Találkozz Jézussal Budapesten!
Sokan meg vannak keresztelve, de ahogy mondani szokták, a maguk módján hisznek. Őket mivel lehet megszólítani?
Először is érdemes végiggondolni: hogy van az, hogy hiszek Jézus Krisztusban, hiszem, hogy ő valóságos Isten és valóságos ember, és mégsem törődöm vele? Az ő személyéhez valódi történelmi út vezet, hiszen tényleges történelmi személyiség, tudjuk, hogy élt, kereszthalált halt, és feltámadt. Az egyház őrizte az örökségét, ezt adja tovább a világnak. Ebben az összefüggésben azt mondani, hogy hiszek Krisztusban, de nekem semmit nem jelent, legalábbis ellentmondás.
A minap az olasz Il Foglio lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a mai világban nem lehet „langyos” hívőnek lenni. Mire gondolt?
Az nem kereszténység, ha „valamiben hiszünk”, de nem gyakoroljuk a hitünket. Ez a természetes vallásosság szintje, a miénk azonban elsősorban nem filozófiai vallás: a kereszténység azt mondja, maga Isten szólt az emberiséghez. Már a próféták idején, az Ószövetségben is szólt, de teljes üzenetét Jézus Krisztus személyén keresztül mondta ki. Tehát Krisztus személye, tanítása és a vele való személyes kapcsolat áll a középpontban. Kétféle módon tudunk kapcsolódni hozzá, a konkrét történelmi tradíció útján, valamint a közvetlen, személyes élmény révén, a lelkiség, a spiritualitás síkján. A kettő együtt fontos. Amikor arról beszélünk, hogy evangelizáljuk önmagunkat és a környezetünket, akkor mind a kettőre hangsúlyt kell fektessünk. Erre nagyszerű alkalom az eucharisztikus kongresszus.
Az nem kereszténység, ha »valamiben hiszünk«, de nem gyakoroljuk a hitünket”
A rendezvény jelmondata a 87. zsoltárból való: „Minden forrásom belőled fakad.” Miért ezt választották?
Jézus az élő vizek forrása. Az eucharisztia, amelyben Jézus jelen van, egyben az egész egyház életének és missziójának a csúcsa és a forrása. Ezt az eddigi kongresszusok nem hangsúlyozták annyira. A keresztény olvasónak persze több rétegben is üzen ez a mondat: eredendően Jeruzsálemről szól, mégpedig a mennyei Jeruzsálemről. Arról beszél, hogy az összes nép, az egyiptomiak, a babiloniak, az etiópok mind Jeruzsálemben születtek, aztán örvendezve járják a körtáncot, és éneklik: minden forrásom belőled fakad. Ez a kép az idők végének beteljesülése, azt mondja, hogy minden nép meghívást kap, hogy Krisztus körül testvéri közösséget alkosson. Egyben az 1938-as kongresszusi himnusz soraira is rímel: „Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet.”
Vagyis a különbözőségeink helyett az azonosságunkon, egyetemességünkön van a hangsúly, ahogy a katolikus szó jelentése is sugallja?
A keresztény szemlélet szerint Krisztus az egyetemes megváltó. Ez persze nem jelenti azt, hogy a népeknek és a kultúráknak nincs jelentőségük. Ellenkezőleg: az egyes népek öröksége, kultúrája, közösségi összetartó ereje a kereszténység fényében fölragyog. Megnemesedik, és képessé válik arra, hogy testvéri közösséget alkosson másokkal. Ez fejeződik ki ebben a vízióban, emellett is szeretnénk hitet tenni.
Ha aktuális üzenetet akarunk kihallani: mindenki őrizze meg saját arcát, nemzetét, identitását?
A keresztény ember benne él a történelemben.
nekünk ez adomány és feladat egyszerre. Ebben a kettősségben működik a keresztény hivatás. Nem elvont, emberbaráti hozzáállásról van szó tehát. Senkit nem zárhat ki a szeretetéből a keresztény ember, de ezt az örökséget a hit fényében kell elfogadni és megélni.”
A világjárvány miatt a kongresszust egy évvel későbbre kellett halasztani, súlyos veszteségek, emberi drámák vannak a hátunk mögött – mit gondol, többen fordultak emiatt a hit felé?
Ezt nehéz megmondani; amit külső eszközzel mérni tudunk, az a szentmisék látogatottsága. Idén Nagyboldogasszony napján megtelt az esztergomi bazilika, de ugyanígy megtelt már júniusban a papszenteléskor is. A sokévi átlagnál nagyobb volt a részvétel, persze ennek hátterében állhat a fellélegzés öröme is. Az is igaz, hogy minden járvány alkalom a megtérésre, hiszen az emberek meg akarnak állni Isten színe előtt.
Balog Zoltán református püspök lapunknak adott interjújában a bibliai ősidők jelenségeihez, az özönvízhez, a bábeli toronyépítéshez hasonlította a világjárvány időszakát. Ön hogyan vélekedik erről?
A saját korunk nehézségeit hajlamosak vagyunk dramatizálni. Ha csak arra gondolunk, hogy az 1300-as évek derekán, a nagy pestisjárvány alatt Európa lakosságának a fele meghalt, most pedig egy olyan járvánnyal állunk szemben, amelyben körülbelül két és fél százalékos volt a halálozási arány, ez nem mérhető a világrészeket kipusztító nagy járványokhoz. Vegyük komolyan, vonjuk le a tanulságot, de ne dramatizáljuk túl a helyzetet.
A világ egyes pontjain üldözik a keresztényeket, a hagyományosan keresztény nyugati társadalmak viszont mára hitükben elkényelmesedtek. Az üldözött, hitükért szenvedő közösségek adhatnak majd újabb lendületet a kereszténységnek?
A hitet azokkal lehet újjáéleszteni, akik megszenvedtek érte. XVI. Benedek pápa a reménység színterének nevezte Afrikát. Ahogy a kommunizmus idején Kelet- és Közép-Európában nagy árat fizettek az előző generációk azért, hogy hűek maradtak a hitükhöz, a világ több pontján ma is súlyos következményekkel jár a katolikus hit megvallása. Ebből erőt meríthetünk mindannyian.
Németországban határozott törekvések vannak a katolikus egyház liberalizálására. A katolikus püspöki kar elnöke több ponton nyíltan megkérdőjelezi az egyház hivatalos álláspontját, például a papi nőtlenség vagy az azonos neműek házassága kérdésében. Elszakadhat Rómától a német katolikus egyház?
Az úgynevezett szinodális folyamat, amelyet a németek két évvel ezelőtt elindítottak, már az alapoknál vitákat váltott ki. Hogy mi lesz az ügy kifutása, nehéz megmondani. A németeknél a világiak egy jelentős része fizetett tisztségviselő, vagy egyházi fenntartású intézményt vezet, ezért jóval nagyobb az egyházra nehezedő társadalmi nyomás. Ám sem egy ország, sem egy földrész püspökeinek nincs hatáskörük arra, hogy lényeges dogmatikai kérdésekben döntéseket hozzanak. A pápai hivatal és az egyetemes zsinat feladata megőrizni a hit egységét.
Előfordulhat mégis, hogy az egyház a társadalom nyomásának engedve lazít a tanításán?
Itt nem arról van szó, hogy az egyház megfogalmaz bizonyos dogmákat, elveket, és a körülmények függvényében szigorít vagy lazít rajtuk. Ha egyszer Jézus Krisztus tanítványai vagyunk, akkor a tényleges tanítását, valódi, hiteles örökségét nem tekinthetjük alku tárgyának.
Már maga Jézus is megkérdezi a tanítványaitól: „hát ti is el akartok menni?” És akkor Szent Péter azt mondja: „hova mennénk, az örök élet igéi nálad vannak.” Minden korban igyekeznünk kell Krisztus tanítását érthetően képviselni, és megtalálni hiteles válaszát az új helyzetekre.
Egyre több és erőteljesebb támadás zajlik napjainkban a teremtett rend, a család és a természetes, születési nemek ellen; nem túlzás azt mondani, hogy a normalitás forog kockán. Mindez a szélsőséges liberalizmus égisze alatt, amely azt hirdeti: a szeretet nevében mindenkit el kell fogadni. Mi a helyes keresztény válasz a homoszexualitás és a gender kérdésében?
Jézus a házasságról azt tanítja, hogy egy férfi és egy nő egész életre szóló, felbonthatatlan életszövetsége. A Teremtés könyvére utal, amely szerint Isten kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert – markáns állásfoglalás, amit az egyház azóta is őriz. A genderideológiát ennek megfelelően Ferenc pápa is világosan elutasította például az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításának 56. pontjában.
Nem dolga az egyháznak határozottabban felszólalni a liberalizmus vadhajtásai ellen?
Az attól függ. Az üldözések korában, 313 előtt az egyház nem arról nyilatkozott, hogy a Római Birodalomnak mit kell vagy nem kell tennie. Tudta, hogy az egy idegen, más világnézetű, üldöző hatalom. Az egyház tanúságot tett a saját hitéről, és azt mondta, ehhez kell ragaszkodni, ezt kell továbbadni, mert ez a szabadító, ez az igaz. Nem biztos, hogy az egyház mindenütt abban a helyzetben van, hogy hangosan utat mutasson a nagypolitikának. A második vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciója arra int, hogy a világi hívek legyenek aktívak az e világi dolgok rendjének alakításában az evangélium szellemében. S felsorolja a politikát, a kultúrát, a gazdaságot, a művészeteket, a tudományt – csupa olyan területet, hogy megijedünk, ha arra gondolunk: katolikus szellemben alakítani, ki merne ma vállalkozni erre? Márpedig ez a hívő ember kötelessége. S hogy miként? Úgy-e, hogy a saját helyén helytáll, ha kell, lemond a hivatása gyakorlásáról, és bizonyos dolgokat nem vállal, vagy úgy, hogy képviselő vagy miniszter lesz, és azon a szinten tesz érte, az sok mindentől függ. Vannak olyan helyzetek, amikor éppen a szerénység a hitelesség ára, máskor a magas szintű, nagy nyilvánosság előtti állásfoglalásnak van helye.
Ferenc pápa budapesti látogatásában mindenki bízott, még ha nem feltétlenül szokás is, hogy az eucharisztikus kongresszuson megjelenjen a szentatya. A működését viszont jóval kritikusabban szemlélik itthon, mint az előző két pápáét. Hiányolják a határozott kiállását az egyház körüli vitatott kérdésekben, és sérelmezik, hogy gesztusaival nagyobb hangsúlyt fektet a perifériára, s kevésbé viseli szívén az öreg kontinens sorsát. Mit gondol erről?
Nos, ehhez látni kell, hogy a szentatya honnan jön, hogy néz ki a mindennapi valóság Buenos Airesben. Ott a szegény kerületek bizony fallal meg szögesdróttal vannak körbevéve, a falak lebontásának tehát konkrét, erős fizikai jelentése van. Amikor erről beszél, akkor a latin-amerikai realitást veszi alapul. Megrendítő helyzetek vannak a pápa hazájában. Az ember a legelegánsabb és a legszegényebb rétegekkel találkozhat egy időben. Amikor 2019-ben Rióban voltam, meglátogattam egy iskolát a szegénynegyedben, majd ugyanaznap eljutottam a bencések elit gimnáziumába. Akkora feszültség van az országon belül, amekkora számunkra elképzelhetetlen. Az egyház dolga az átjárás megteremtése, bemenni a szegények közé.
A világ minden pontjáról hívtak előadókat a kongresszusra, kit milyen indíttatásból?
Nemzetközi kongresszusról lévén szó arra törekedtünk, hogy az egyes világrészek képviselve legyenek, és hogy különböző élethelyzetekből érkezők vallják meg hitüket. Vannak világiak is, szerzetes, professzor. Sokan a személyes evangelizáció tapasztalata alapján lettek meghívva. Ott van például Moysés Azevedo Brazíliából, világi ember, egy nagy hatású lelkiségi mozgalom alapítója. Ez a közösség a leszakadt, útkereső fiatalokkal foglalkozik, pizzériákat, sportegyesületet tart fenn szerte a világon. A mozgalom tagjai már a mi egyházmegyénkben is jelen vannak, ez idáig harminc embert készítettek fel a keresztségre. Lesz Afrika-napunk, Nigériából jön John Onaiyekan bíboros mellett Valerian Okeke érsek. Az ő egyházmegyéjében van az a kórház, ahol Csókay András professzor dolgozik. Érkeznek előadók a Fülöp-szigetekről, Dél-Koreából a szöuli érsek, aki a koreai egység nagy szószólója. A volt Szovjetunióból itt lesz egy görögkatolikus pap, akinek az apja is papként szolgált, ő arról tud mesélni, milyen volt, amikor az egész egyházukat betiltották. Természetesen jönnek Romániából, részben magyarok, részben románok, Szlovákiából is jó páran, a pozsonyi és a kassai érsek is. Itt lesz Dominik Duka prágai érsek, a lengyel püspöki kar elnöke és tizenegy tagja. Érkeznek kiváló olasz előadóink a Comunione e Liberazione mozgalomból, püspökök Franciaországból, Angliából, valamint Brüsszelből az unióhoz akkreditált szentszéki nagykövet.
A konstantinápolyi pátriárka is elfogadta a meghívásukat, ami kuriózum. Tekinthető ez a keleti és nyugati egyházak közötti közeledés jelének?
Az utóbbi években a kereszténységre nehezedő nyomás, az erőszakcselekmények sok tekintetben közelebb hozták egymáshoz a felekezeteket. A keletiek és a latin katolikus egyház ráadásul az eucharisztia kérdésében egyetért, tehát itt még hitbeli közösség is van. Hazánk az egyetlen olyan régió, ahol a legkülönbözőbb keleti keresztények képviselői és a latin egyház együtt tud jelen lenni. Itt lesz a kongresszuson a moszkvai partiarkátus részéről Hilarion metropolita és még sok más egyházi vezető a keleti egyházak világából, katolikusok és nem katolikusok egyaránt. Ezzel egy időben tartjuk Budapesten a keleti katolikus püspökök európai találkozóját is. Az utóbbi években rendszeressé vált, hogy a keleti egyházakat érintő témákról tanácskoznak, főként a Kárpát-medence valamely városában, hol Nagyváradon, hol Kassán. Most épp Budapesten.
Többen vélik az egyház köreiben, hogy a világesemény szervezésével Magyarország történelmet írhat. Ön is így látja?
A történelmet a gondviselés írja. Magyarországnak geopolitikai helyzetéből fakadóan megvan az esélye, hogy összekapcsolja keletet és nyugatot. Olyan eucharisztikus kongresszus, ahol a keleti egyházak ilyen mértékben képviseltetnék magukat, másutt nehezen képzelhető el. Ez nagy találkozás lehetőségét hordozza.
Erdő Péter
1952-ben született Budapesten, 1975-ben szentelték pappá. Tanult Rómában, kutatott a Kaliforniai Egyetemen is. 1999 óta püspök, 2002 óta az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseke, 2003 óta bíboros, prímás. 2005 és 2015 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 2005 és 2016 között az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke. Kánonjogász, egyetemi tanár, 1998 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kétszázötven tanulmánya és húsz kötete jelent meg. A legmagasabb állami kitüntetés, a Magyar Szent István-rend birtokosa.
Nyitókép: Ambrus Marcsi
Ki vezet valójában a közvéleménykutatások alapján? Milyen hibákat követ el a Tisza Párt vezetője? Mit szólnak Menczer Tamás és Magyar Péter csörtéjéhez? Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezetője értékelte az év politikai eseményeit.
Rettenetes felvételek bukkantak fel a világhálón.
A szeretet alakít és formál, életet teremt: családot és embert. Karácsony a szeretet ünnepe – kívánjunk hát minden barátunknak s rosszakarónknak áldott és békés karácsonyt! Nagy Ervin írása.
30 éves lett a félig vajdasági Nevergreen, ezt pedig új albummal és koncerttel ünnepelte a hazai doom- és gothic-élet legismertebb zenekara. A Harag és remény ráadásul méltó megjelenése a csapatnak.
Mindjárt itt a karácsony, és ez a legnagyobb vágyam: legyen békesség, jó lenne az egész világban, de legalább itt, Magyarországon; olyan szép ország a miénk, és olyan sok benne a tehetség, erre kellene inkább koncentrálni a sok energiapazarló küzdelem helyett – mondja az idén kilencvenéves Bodrogi Gyula. Ünnepi beszélgetés a bokszmeccsekről, a siker kiszámíthatatlanságáról és az örökre velünk maradó csodákról.
Hogyan ünneplik a karácsonyt a görögkatolikusok? Mit gondol az egyházi minimalizmusról? Mit tart a politikai kereszténységről? Fogékony-e a mai ember a hitre? És milyen állapotban van a keresztény értelmiség? Ezekről beszélgettünk Makláry Ákos görögkatolikus pappal, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökével advent és karácsony alkalmából.
Tegyük fel, hogy ez a rendszer minden beépített biztosíték és racionális ellenérv dacára megbukik egyszer.
Komoly fejlemények történtek.
