Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

A Momentum elnöke örülne, ha legalább félmillióan szavaznának az előválasztáson.

Fekete-Győr András a Jövő TV Reflektorban című műsorának vendége volt, ahol többek között megkérdezték azt is: megfordult-e a fejében, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől, hiszen a közvélemény-kutatások alapján nem számít a legnépszerűbb jelöltnek. A Momentum elnöke korábbi nyilatkozatát felidézve azt mondta: a Závecz legutóbbi kutatása szerint 12 százalékos a népszerűsége, és 15 százalék fölött már bejuthat második fordulóba, „ha a top háromban van”.
– fogalmazott Fekete-Győr az interjúban.

A miniszterelnök-jelölt-jelölt hozzátette: a két miniszterelnöki vita sorsfordító lehet a szavazópolgárok számára. Arra, hogy jelenleg ki lehet a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt nem tudott válaszolni, mert elmondása szerint azt se lehet megtippelni, hogy hányan mennek majd el szavazni az előválasztáson. Fekete-Győr örülne, ha legalább félmillióan szavaznának.
Nyitókép: YouTube