La bella tabella

2021. augusztus 25. 20:32

Ókovács Szilveszter
Nézzünk szembe a tényekkel akkor is, ha épp jólesik.

Hát persze, hogy nem az a harc lett a végső, amelyet a századelő vörös vegykonyháin kikotyvasztottak. Nemcsak a világpolitika nem vágott hátra(h)arcot, de 125 éve De Coubertinék középiskolai sorversenyek világába oltották át a nemzetek versengési vágyát. A sportoló valahol gyerek marad, helyesebben diák, akinek bár azonosítható feladatai vannak, valamint csapatsportágban többiek iránti felelőssége is, ha nyer, ha veszít, körüllengi a nemes próbálkozás szelleme, a mindenképpen méltánylandó erőfeszítés ethosza. Tehát nem, nem és nem olyan, mint az élet, ahol a sorozatgyilkos kirendelt védőjét senki nem süvegeli meg, és piaci versenyben legyűrt cégek elszegényedett részvényesei sem szoktak szívből parolázni a győztes multi tulajdonosi körével.

Bizony, az élet mégsem olyan, mint a sport, főképp pedig nem sport-szerű. Habár értő szemnek a versenyek minden lényeges emberi karakterjegyet felmutatnak, csak a pályákon mondhatják azt: holnap újra megmérkőzünk, ott és akkor teljesen egyenlő feltételek között.

Ez tetszik nekem a sportban: a hic et nunc azonos feltételrendszere. Mert annak előtte itt sincs balansz: magyar és svájci síző edzési lehetőségei éppúgy különböznek, mint a noname vietnámi teniszező és Nadal szponzorpénzei, vagy egy belső-afrikai foci­csapat orvosi „csapata” és a német válogatotté. (A politikai-történelmi-gazdasági-éghajlati szórás mellett ne menjünk bele a nyilvánvaló genetikai adottságok – lásd fekete futók – és a sportág­paletta, valamint a versenyszámok arányainak szintén éremátmozgató egyensúlytalanságába se.) De aznap és ott mégis mindenkire ugyanúgy süt a Jóisten napja. Viszont ha már itt tartunk, akkor a média miért nem képes hasonlóan egyenlő feltételeket teremteni?

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés