Dennis Prager: Amerika és Nyugat-Európa többé már nem a Nyugat oszlopa

2021. augusztus 15. 8:16
Dennis Prager amerikai rádiós műsorvezető, író szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza volt, amikor nem engedett be számtalan embert a Közel-Keletről.

Dennis Prager – aki a Mathias Corvinus Collegium fesztiváljára érkezett Magyarországra – a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: Orbán Viktor nem azért döntött így, mert gyűlöli a közel-keletieket, hanem mert amikor az emberek más kultúrát visznek be egy országba, annak hatása van az ország saját kultúrájára.    

Jelenleg Magyarországon erősebb az a hit, hogy a nyugati civilizáció megmenthető, mint Németországban vagy az Egyesült Államokban”

– emelte ki, hozzátéve: „Amerika és Nyugat-Európa többé már nem a nyugat oszlopa, ha megmentést keresek, akkor keletre nézek”.    

Dennis Prager egyetért a pedofiltörvénnyel

Dennis Prager azzal kapcsolatban, hogy Magyarországot homofóbnak nevezik úgy vélekedett:

nem létezik olyan konzervatív a világon, akit a baloldal ne nevezne homofóbnak vagy rasszistának.

A baloldal nem érvel, hanem "neveket vagdos az emberekhez" azzal a céllal, hogy kiközösítsen és elítéljen – mondta. Véleménye szerint semmilyen szexuális felvilágosításra nem lenne szükség az általános iskolákban, mert a felnőttek feladata az, hogy megőrizzék a gyerekeket ártatlannak.    

Dennis Prager beszélt arról is, hogy a mostani az ötödik alkalom, hogy Magyarországon jár, és az eddigi látogatásai közül most tűntek neki a magyarok a legvidámabbnak. Az emberek barátságosak voltak, ami általában a boldogság fokmérője – fűzte hozzá.    

„Van egy jobb- és egy baloldali Amerika, és nincs bennük semmi közös”.

Az Egyesült Államok politikai helyzetével összefüggésben azt mondta: ha a 2022-es kongresszusi választásokon többséget szereznek a republikánusok, az kezdete lehet a dolgok visszafordításának. 

Dennis Prager úgy látja, hogy jelenleg az Egyesült Államok megosztottabb, mint a polgárháború idején.

Van egy jobb- és egy baloldali Amerika, és nincs bennük semmi közös. Elmondása szerint néha azon is elgondolkozik, hogy jelenleg Magyarország szabadabb-e, mint az Egyesült Államok.

(MTI)

Fotó: Földházi Árpád, Mandiner

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés