Vitray kritizálta, Várkonyi Andrea megvédte Hosszú Katinkát

2021. július 29. 9:53
A sportriporter szerint Hosszúnak tudnia kellett, hogy „nem megy”.

Napok óta témát szolgáltat a magyar közbeszédnek Hosszú Katinka tokiói szereplése. A Rióban három aranyat is nyerő úszónő a japán fővárosban egy hetedik és egy ötödik helyet ért el kedvenc számaiban, így egyelőre úgy tűnik, érem nélkül tér haza a világjátékokról.

Ezért – illetve azért is, mert bár benevezett, de visszalépett 200 pillangón, ezzel megfosztotta Jakabos Zsuzsannát a szerepléstől – sok kommentelő nekiesett Hosszúnak a közösségi oldalakon, illetve a baloldali lapok – például a Telex – is „vergődésről” írtak. A magyarok olimpiai lelkesedését értetlenkedve fogadó Tóta W. Árpád pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy megérti, hogy „Hosszú Katinka nem tud úszni”.

Hosszút végül Orbán védte meg, aki kommentben biztosította támogatásáról és megbecsüléséről Hosszú Katinkát, aki korábban posztban köszönte meg a támogatást és együttérzést, miután nem sikerült megvédenie olimpiai bajnoki címét.

Hosszú szerepléséről a legendás kommentátor, Vitray Tamás is megszólalt a Spirit FM Beszóló című műsorában:

szerinte Hosszú Katinka méltatlan helyzetbe hozta magát, és méltatlan helyzetbe hozták őt a vezetői.

„Biztos, hogy nem volt felkészülve. Biztos, hogy tudta. Biztos. Esküdni mernék rá, hogy tudta, hogy nem megy. Nem lehet nem tudni. Ez nem olyan sportág. Órával mérik a teljesítményt, egy stopper megmondja azt, halál pontosan. Nem vezető az, aki biztat, bátorít és elfed. Mibe húzták bele? Mibe engedték bele?” – kérdezte Vitray. ( Zárójel: Hosszú az utolsó időszakban egyedül, saját edzésterv alapján készült.)

Gondoljunk bele milyen szavakkal méltattuk Szilágyi Áront 3 olimpiai bajnokságért és hogyan beszélnek most a névtelen kommentelők, és miféle híreket terjesztenek most Hosszú Katinkáról” – mondta Vitray, aki szerint az Iron Lady a mostani teljesítményével nem pusztította el az eddigi eredményeit. Az egykori sportriporter szerint nem létezik, hogy a vezetők nem sejtették, hogy baj van, hiszen Vitray maga laikusként is érezte, hogy valami nincs rendben és Hosszú Katinka nem azokat az eredményeket hozza, amelyekkel fel lehet készülni az olimpiára. 

Eközben a tv-s Várkonyi Andrea megvédte az Iron Lady-t. „Pár éve Havannában egy nagyon idős helyi kubai néni megkérdezte, hova valósiak vagyunk. Mikor mondtam, hogy Magyarország, csak annyit mondott széles mosollyal: Katinka! Katinka Hosszu! Azt hiszem, Katinkának mindent csak köszönni lehet!” – jelentette ki.

Nyitókép: MTI Fotó, Czimbal Gyula

Összesen 164 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ebben a kérdésben inkább Vitraynak van igaza, úgy általában pedig Várkonyinak.
Szóval, semmi nem olyan egyszerű, mint amilyennek a boldog tudatlanok látják.
Viszont Jakabos elkaszálását a szöv. kapitánynak kellett volna megakadályozni.
Egy ilyen szuper kivételezettség, amilyenben Hosszúnak hosszú ideig része volt, nem szül jó példát a jövőre nézve az úszóválogatottnál.

Vitray hozta be a tv-be Vágó Istvánt aki vélhetőleg beszervezett ügynök, akárcsak az apja és Vitray is.

Ez nem normális. Összehasonlítja a teniszező srácot egy úszónővel.

Rosszul hiszed, mint általában mindent.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés