Vucic: Magyarország a nyugat-balkáni stabilitás egyik legfőbb támogatója

2021. július 8. 14:07
A nyugat-balkáni térség stabilitásának kiépítésében fontos szerepet vállalt Magyarország, mi ezért nagyon hálásak vagyunk – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön Belgrádban, ahol közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A szerb államfő leszögezte, a térség összes országa tisztában van azzal a szereppel, amelyet Magyarország vállalt ennek a politikai és gazdasági stabilitásnak a kiépítésében. Hozzátette, Magyarország hozzájárult ahhoz is, hogy a vajdasági magyarsággal jobb legyen a kapcsolat, a vajdasági magyarsággal fenntartott kapcsolat pedig még jobbá tette a Magyarországhoz fűződő viszonyt.

Soha nem volt olyan kevés, szinte semennyi etnikai összeütközés a szerbek és a magyarok között, mint most.

„Igyekszünk megérteni egymást, ez a tiszteletről, az újfajta hozzáállásról és az egymásba vetett hitről szól” – magyarázta. Mindezért köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének is.    

Néhány év alatt Magyarország Szerbia ötödik legfontosabb gazdasági partnere lett

A kétoldalú kereskedelmi áruforgalom a járvány alatt is megközelítette a kétmilliárd eurót, az idei év elején pedig 23 százalékos növekedés tapasztalható, és az esztendő végéig bizonyára meghaladja majd a kétmilliárdot. Hozzátette: egyre több szerbiai cég szállít Magyarországra, és egyre több magyar cég Szerbiába. Rámutatott: a magyar cégek 16 nagyberuházást hajtottak végre Szerbiában tavaly, ebből hármat a Vajdaság területén, tizenhármat pedig Közép- és Dél-Szerbiában.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak a vajdasági magyarságot támogatják, hanem egész Szerbiát” – tette hozzá.    

Köszönetet mondott azért a támogatásért is, amelyet Szerbia európai integrációjához nyújt Magyarország. „Sokan hangoztatják a támogatást, de nem tesznek semmit, a magyar kormányra azonban mindig számítani lehet” – húzta alá.

A Budapest – Belgrád vasút a két nép életét is szorosabbra fűzi

Az infrastruktúráról szólva kiemelte, mindkét fél azon dolgozik, hogy mihamarabb kiépüljön a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút. „Ez a két országot, a két népet is összeköti, de fontos lesz Közép-Európa és Délkelet-Európa összekötésében” – részletezte, majd hozzátette, hogy a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal kiépítése is folyamatban van.    

Újságírói kérdésre válaszolva a koronavírus-járványra is kitért a szerb államfő. Elmondta, a járvány kezdetén Orbán Viktor tanácsára kezdett Szerbia Kínából beszerezni felszerelést, és ennek köszönhetően tudta kezelni a járványt. Elégedetlenségének adott viszont hangot, amiért a sok vakcina ellenére nem elegen akarják beoltatni magukat.

(MTI)

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés