Matteo Salvini is megszólalt a gyermekvédelmi törvény kapcsán
Matteo Salvini rögtönzött sajtónyilatkozatában kijelentette: jelenleg elsősorban az olaszokkal és Olaszországgal akar foglalkozni, de mint mondta,
A Liga vezetője ezekkel a szavakkal kommentálta az Európai Bizottság elnökének állásfoglalását a magyar kormány gyermekvédelmi törvényével kapcsolatban.
Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen megválasztásakor nem csak az olasz baloldali Demokrata Párt (PD), hanem az Orbán Viktor vezette Fidesz szavazatait is megkapta, ezért jelenleg „az Ursula-koalíció belső vitája” zajlik.
49 százalékon Salviniék
A közvélemény-kutatások csütörtökön összegzett és az AGI hírügynökség által közölt eredményei szerint a Matteo Salvini vezette jobbközép szövetség támogatottsága elérte a 49 százalékot. A Liga 20,6 százalékon áll, mögötte a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) 19,8 százalékkal, valamint a Silvio Berlusconi elnökölte Hajrá, Olaszország! 7,9 százalékkal. A baloldali Demokrata Párt (PD) 19,4 százalékot mondhat magáénak, a viták által megosztott és új vezetőre váró Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatottsága pedig 15,7 százalékra süllyedt. Az utóbbi két kormányváltást előidéző, Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) elfogadottsága 2 százalékos.
Matteo Salvini elmondta, hogy a nyáron tovább dolgoznak a Liga, az Olasz Testvérek és a Hajrá Olaszország közös szövetségének erősítésén a 2023-as parlamenti választásokat tartva szem előtt. Hozzátette: tudja, hogy a jobboldali pártok esetleges egyesülését számos fenntartás kíséri, de „ezt az irányt kell követniük”.
(MTI)
Nyitókép: Lorenzo Di Cola / NurPhoto / AFP
Összesen 38 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Ursulatól nem várnék hálát. Korrekt, tisztességes érvelést, vitazast viszont igen .
Ursula sajnos nagyon gyenge, az EP viszont nagyon támadja....
Ez valóban így van, tehát szépen likvidáljuk ezt az ál bbjnicket.
X neki!
Bejelentkezés