Az a tompa zúgás a Puskásban

III. évfolyam 27. szám | Élet - Utolsó Figyelmeztetés
2021. július 8.

Ókovács Szilveszter
Csak jött, nőtt, elért, és átcsapott rajtunk. Kószáló milliárdosok néztek fel a kijelzőkre, tán visszajátszanak valamit? Semmit. Hát… egyszerűen csak vezettünk Münchenben!

Megcsíptünk két jegyet. Ülünk csuromvizesen a Puskás tetején, szemünk előtt a világ legdrágább játékosai. Portugália kóstolgatja Franciaországot, Ronaldo Mbappét, Pepe meg Griezmannt. A legszebb helyen a legnagyobb nyárban. Nem merem a bajomat kisebbik fiamnak mondani, hiszen ő életében először ülhet itt, és már annyira várta. De mit keresek én itt? Eközben két kamaszom a szurkolói zónában, felhívni őket lehetetlen, a stadionban, ha épp működne is a vonal, érthetetlen a telefon: hatvanezer polgártárs tesz érte. A net reménytelen, azt se tudnánk meg, ha ufók tartanának felénk, nemhogy a lényeget: hol tart a német–magyar?

Hát miféle ördöngös sorsolás húzta azt nekem, hogy akkor jussak ide, abban a két órában, amikor pont máshol, bárhol máshol lenne a helyem, hogy legalább lássam vagy csak halljam, mi van a mieinkkel? Ennél még az Aranycsapat világtól szögesdróttal, multimédiától zavaróállomásokkal elrekesztett hazai hallgatósága is többre jutott; mi, a több tízezer magyar idebenn semmit se tudunk. Mintha önkéntes karanténba vonultunk volna, világbajnokkal és Európa-­bajnokkal büntetve. „Büntetve”, oké.

Nézek, de nem látok. A többiek is feszengenek. Van időm gondolkodni. Térdeltek? Nem térdeltek a németek? Volt-e tényleg tízezres szivárványerdő Münchenben? Miféle ellenszélben kénytelenek futballozni magyarjaink, és ez vajon lesújtja-e őket, vagy épp doppingolja?

Nyitókép: Reuters / DPA / Picture Alliance 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés