Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Mi is kiállunk az olyan értékek mellett, mint a nyitottság, a sokszínűség és elítéljük az erőszak, a diszkrimináció és a rasszizmus minden formáját – mondta Manuel Neuer.

Manuel Neuer, a német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a keddi angolok elleni Eb-nyolcaddöntő előtt interjút adott a Kickernek, melyben arról is beszélt, jó érzésekkel várja a találkozót – írja az Index.
A kapus a mieink elleni találkozóról azt mondta: „Természetesen győzni szerettünk volna Magyarország ellen, de Franciaországnak és Portugáliának is meggyűlt a baja a magyarokkal.

kétszer is visszajöttünk a meccsbe és továbbjutottunk. Most olyan ellenfelünk lesz, aki szintén futballozni akar, nagyobb teret ad nekünk, mint a magyarok. Különleges Anglia ellen a Wembleyben pályára lépni, nekem sem volt még rá alkalmam.”
Neuer azt is elmondta, hogy a keddi mérkőzésen is szivárványos karszalagban lép pályára, azt viszont egyelőre nem tudja, hogy letérdelnek-e a kezdő sípszó előtt.
„Alapvetően nagyon jónak tartjuk az akciót angol válogatottól és a Premier League-csapatoktól. Erre nem láttunk még példát a Bundesligában és a német válogatottban. Beszélni fogunk róla a csapaton belül. Mi is kiállunk az olyan értékek mellett, mint a nyitottság, a sokszínűség és elítéljük az erőszak, a diszkrimináció és a rasszizmus minden formáját. Az emberi jogok mellett állunk” – mondta a német kapitány.
Kép forrása: FEDERICO GAMBARINI / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP