Csütörtök délután tartott sajtótájékoztatót a CÖF-CÖKA alapítvány, a hat főszervező a sajtótájékoztatón bejelentette, a koronavírus-járvány leküzdése után idén meg tudják tartani a Békemenetet, az utóbbi évek legnagyobb jobboldali vonulását, ahol rendre százezrek szoktak megjelenni, hogy kiálljanak a jobboldali értékek mellett. Az idei Békemenet október 23-án lesz megtartva – tudósít a Pesti Srácok.hu.
Csizmadia László, a CÖF elnöke kijelentette, nagy örömére szolgál, hogy újra meg lehet tartani a jobboldal legnagyobb, rendszeres vonulását. Egyben bejelentette, hogy az idei Békemenet október 23-án lesz megtartva. Csizmadia László elmondta, az apropót a 15 éves őszödi beszéd, az azt követő tüntetéssorozat és az azt leverő rendőrterror szolgáltatja.