Über alles? – megtört a germán gőg

Itt van ez a majdnem diplomáciai adok-kapokig jutó szivárványos ügy. A félreértelmezett magyar pedofilellenes törvény miatt a német zsenialitás kitalálja, hogy szivárványos színekbe borítja a müncheni stadiont, beáll mellé a fél német elit, majd az UEFA lehűti a kedélyeket. De azért a szájkarate tovább folyik, a német csapatkapitány pedig szivárványos karszalaggal lép pályára. 

Amúgy is át van itatva, hiszen a futball a helyi és a nemzeti identitás kifejeződése is (a stadionépítések tehát a lokális identitást erősítik). Tudunk a sportdiplomáciáról is. 

Emlékezetes volt az 1969-es futballháború Honduras és El Salvador között, mikoron a két ország közti feszültségek egy meccsen dulakodásban törtek ki, majd öt napnyi háborúskodás következett, több ezer halottal és tízezer sebesülttel. A dolgot 1980-ban rendezte békeszerződés. A délszláv háború kitörése előtt is az utolsó csepp a pohárban egy 1990-es Dinamo Zagreb-Crvena Zvezda meccs volt. A kárpát-medencei tapasztalatokhoz hozzátartoznak a pozsonyi Slovan és a dunaszerdahelyi DAC közti, nemzeti érzelmekkel erősen átfűtött meccsek.

De hogy szivárványos ügyek kapcsán keletkezzen futballfeszültség, az eddig példátlan fejlemény. A németek azt gondolhatták, hogy letolnak minket a pályáról, mint a tank a biciklit,

A biztosra vett, valószínűleg nagyarányúnak képzelt német győzelem azt jelezte volna: szivárványos ügyekben is ugye tudjátok, hol a helyetek?

Aztán az első félidőben mi szereztünk vezetést, hiába a németeknél volt többet a labda, ráadásul a mi térfelünkön. Az egyenlítő góljukra rákontráztunk, gyorsan visszaszereztük a vezetést, hogy ők az erős védelmünkkel küzdve a meccs végén tudjanak egyenlíteni. 

A németek leiskolázásra készültek, és nyögvenyelős döntetlent kapartak össze. Valószínűleg nem maradt el az öltözőben a fejmosás sem. 

És így már nem mutat olyan jól a német leckéztetés. Jobban jártak a németek, hogy nem világították ki szivárványba a stadionjukat, mert a 2-2 után ez elég hülyén nézett volna ki. Aki a focival kapcsolja össze a politikai-ideológiai parancsolgatást, az készüljön rá, hogy ha nem kedvez neki az eredmény, a hozzákapcsolt ügyekben is gyengülni fog. 

a korábbi századokban kulturálisan és civilizatórikusan, aztán a nácizmus őrületével, amit aztán a mély önvád követett. De paradox módon ugyanolyan hévvel tolják ma az öngyűlölő-progresszív világokítást, mint egykor a nácizmust. Most az öngyűlöletet, a nyitott határokat, a szivárványos érzékenyülést és más „európai értékeket” (valójában a szélsőprogresszív ideológiát) próbálják terjeszteni, és észre sem veszik, hogy mit csinálnak – hogy ez ugyanaz a gyarmatosító hév, ami miatt gyűlölték saját magukat, csak más tartalommal. 

Én értem, hogy a német kultúra nagyszerű dolgokat alkotott. Azt is, hogy háború után a német gazdasági csoda segített nekik felállni. És hogy ettől a csodától függünk mi mindannyian itt, az EU-ban, úgy gazdaságilag. Csak hát ugye a V4-ek összefogása, a pragmatikus üzletelés a kelettel és más akciók épp arról szólnak, hogy igyekszünk lecsatlakozni a német függésről. A németeknek ez nem tetszik. Kiabálnak, hogy a magyarok mit összeüzletelnek a kínaiakkal és az oroszokkal – és közben ők sokkal nagyobb volumenben teszik ezt. És persze kioktatnak mindenből, talán még a kirekesztésből is, mert a hungarofasisztákat ki kell rekeszteni. 

A németek mindig találnak maguknak valami világmegváltónak szánt ügyet, amit terjeszteni akarnak a precíziós kütyüik, kocsijaik és más termékeik mellett. Azonban önnön identitásuk szétverése közepette mégis azt tudnám javasolni a jó germánoknak, hogy vissza lehet ám fogni az elánból, hátrább az agarakkal, tessék hűsítőt inni. 

Mert talál jönni egy nyögvenyelős 2-2, és a teuton törzsek rögtön visszaülhetnek tűzbe nézve merengeni.

Maradjon betonbiztos a védelmünk, és lepjük meg néha egy-egy kontrával a szellemi gyarmatosítókat. Nincs jobb eszköz a nagyképű és gőgős megmondók elbizonytalanítására.