Fegyverrel fenyegetőzött a gyöngyösi polgármesteri hivatalban egy férfi

2021. június 16. 19:40
A 46 éves helyi lakos már felfegyverkezve érkezett az ügyintézésre.

Késsel és pisztollyal felfegyverkezve fenyegetőzött egy férfi a gyöngyösi polgármesteri hivatalban, a rendőrök elfogták – közölte az intézmény sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Az elkövetőnek több célpontja is volt

Juhász Marianna tájékoztatása szerint a férfi felfegyverkezve érkezett ügyet intézni a hivatalba, melynek korábban két éven át alkalmazottja volt. Helyismeretét kihasználva jutott el a polgármesteri titkárságra, ahol

azzal fenyegetőzött, hogy megöli a polgármesterrel együtt a teljes városvezetést, valamint végez a járási hivatal vezetőjével is.

A kiskorú gyermekét egyedül nevelő, több, rendszeresen folyósított segélyben és támogatásban részesülő elkövető azt mondta, arra is felkészült, hogy önmagával is végez – tette hozzá a sajtóreferens.

Még időben lefegyverezték

Hangsúlyozta: a polgármesteri titkárság egyik munkatársnőjének rövid időre sikerült megnyugtatnia az indulatos elkövetőt, aki fegyvert fogott a városháza biztonságáért felelős ügyeletes városrendészre, majd az intézmény egy másik munkatársa el tudta venni a férfitől a kést. Ezután értesítették a rendőröket, akik rövid idő alatt a helyszínre érkeztek és lefegyverezték, majd a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra vitték a fenyegetőző férfit.

Az esetről Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője annyit közölt: az elfogott 46 éves helyi lakos elszámoltatása folyamatban van.

(MTI)

A nyitókép csupán illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés