A szakításnak nem kellett volna megtörténnie

„Milyen megfontolások miatt maradt végül?

Az a mód, ahogy szövetségesünkkel elbántak, morális kérdésként vetette fel, hogy maradhat-e az ember, azonban ebben a helyzetben is racionális politikai döntést kellett hozni. A KDNP néppárti gyökerei mélyek, több évtizedre, sőt az 1990 előtti emigrációra nyúlnak vissza, ezért döntöttünk úgy, hogy megpróbálunk a néppárti frakcióban tovább dolgozni. Már csak azért is, mert ha halkan s nem elég karakteresen is, de itt továbbra is nagyon sok képviselőtársunk vall kereszténydemokrata értékeket. Az Európai Néppárt dilemmájának lényege, hogy vagy saját értékei és identitása alapján politizálva kisebbségben marad, vagy megpróbál egyfajta nagykoalíció részeként többségi helyzetbe kerülni. A Néppárt végül az utóbbi utat választotta, ami miatt a karakteres, értékalapú politizálás terén nagyon sokat veszített.

Idehaza ezt sokan úgy értékelik, hogy a nagykoalícióban a Néppárt lassan megkülönböztethetetlenné válik a baloldali pártoktól…

A Néppárt vezetése a súlyukat messze meghaladó mértékben adott elsőbbséget liberális kis pártjainak, ami egy idő után a Fidesz számára tűrhetetlenné vált. A Fidesz türelme sokáig tartott, elég a tagság kétéves felfüggesztésére gondolnunk. Végül azonban ez a rendezetlenség vezethetett el a kilépéshez. Tragikusnak tartom, hogy a Néppárt nem volt képes Európa egyik legsikeresebb pártjának integrálására. Ebben szerepet játszott a frakción belüli liberális erők kifejezetten személyes, a Fidesz-képviselők megalázására törő szándéka, ami emberileg is lehetetlenné tette Európa egyik legrégebben kormányzó pártjának további munkáját a frakcióban. Ezzel az európai kereszténydemokrácia is, remélhetőleg átmenetileg, meggyengült. Én nem tartom ezt végleges állapotnak, láttunk már mindenféle dolgot az európai politikában, aminek össze kell, az össze is fog tartozni.

A szétválás mögött a személyi indulatok mellett mintha alapvető nézetkülönbségek is feltűnnének; a föderatív és a szuverenista Európa-vízió, valamint a migrációval kapcsolatos eltérő felfogások.

Az EU intézményrendszere egyre inkább nemzetek fölötti törekvésekkel átitatva működik, ahol az ellensúlyra óriási szükség volna, a megosztottság azonban lehetetlenné teszi e téren (is) a politikai eredményességet. Eljutottunk egy olyan pontra, hogy a mélyebb integráció már erőteljes polarizációhoz vezet, mert előtűnnek azok a különbözőségek, amelyeket már nem lehet közös nevezőre hozni. Az integrációnak tehát igenis megvan a határa, s aki irreális integrációt követel, az, ha nem is gondol rá, több évtized európai együtt munkálkodásának eredményeit veri szét. Európai realizmusra van szükség, a szubszidiaritásnak kell nagyobb teret engedni, különben az eltérő érdekek szétverik az Uniót.”