A Szerencsről hétfőn 20:21-kor Sátoraljaújhelyre indult személyvonat a végállomásra érkezés előtt, 21:10-kor egy kamionnal ütközött. A vonat kettészakadt és az egyik kocsi kisiklott, leszakadt a felsővezeték, a sorompó oszlopai kidőltek, a biztosítóberendezés kábele, az átjáró és a pálya is megrongálódott. A vonaton három utas és három vasutas tartózkodott. Közülük a mozdonyvezető súlyosan, de nem életveszélyesen sérült meg, őt kórházba vitték. A kamion orosz-észt állampolgárságú sofőrje könnyebben sérült meg. A baleset idején az átjáróban működött a fénysorompó.
Fotó: MTI/Vajda János
Kedden a helyszínen Biber Anett, a MÁV-Volán-csoport szóvivője a baleset történéseit felidézve azt mondta: a mozdonyvezető minden tekintetben az előírtaknak megfelelően járt el, ezen a pályaszakaszon az előírt sebesség óránként 80 kilométer, ennél azoban a szerelvény kevesebbel haladt. Mint mondta: a balesetben a három részből álló motorvonat első része kisiklott, a többi kocsi a síneken maradt, az egész szerelvény ketté szakadt. A baleseti helyszínelést kedd hajnalra fejezték be, a műszaki mentés még tart.
A baleset mintegy százmillió forintos kárt okozott – tette hozzá. A Mávinform korábbi közleménye szerint a baleset utáni helyreállítás akár több napot is igénybe vehet.
Javában zajlik a MÁV korszerűsítése, a vasút helyzete azonban továbbra is a politikai csatározások egyik terepe. Mennyire hitelesek a kritikák? Van-e már eredménye a fejlesztésnek? Máshol milyen problémákkal küzdenek? Ezeket a kérdéseket is körbejártuk.
Döbbent csend telepedett a labdarúgás világára: a Liverpool és a portugál válogatott támadója, Diogo Jota egy közlekedési balesetben a testvérével együtt életét vesztette – tragikusan fiatalon, mindössze tizenegy nappal az esküvője után. Megrendülten búcsúznak barátjuktól a világsztárok.
A Facebook egykori jogtanácsosa havi szinten 8 milliót keresett.
p
0
0
8
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 11 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gondolkodó-x
2021. június 02. 05:35
Tessék már mondani!!!
Ma már arcfelismerő kamerarendszerek vannak. Nem lehetne a vasút átjáróknál is alkalmazni "kamion/autó felismerő" kamerákat, melyek a mozdonyvezetőt kellő időben képesek tájékoztatni - még féktávolságon kívül - a vasúti átjáróban veszteglő autókról???
Az autó vezetője értesül róla hogy vasúti kereszteződés következik.
Úgy tudom az út mentén van figyelmeztető tábla 3 is.
Ilyenkor nem gyorsítani hanem lassítani szükséges.
A vonat bekapcsolt fényszórókkal közlekedik vagy jobbról, vagy balról érkezhet.
Mivel az autó, jelen esetben még egy kamion is könnyebben megállítható mint a vonat, az ütközés a gépjárművezető felelőssége, ha rosszak a látási viszonyok, főleg.
Vajon hány átjárós baleset kell még,hogy a MÁV végre rájöjjön a csak fénysorompó nem elégséges megoldás.
Most csak két sérült volt. egy hónapja egy traktornál egy haláleset és két vágány és két vonat ment tönkre,stb.
Legalább félkarú sorompó kell,és sokkal erősebb fényjelzés.
A leggyorsabb (és legolcsóbb) volna az úttesten valamiféle fekvő-rendöröket létesiteni,legalább kettőt, ami lelassíthatná a forgalmat.