Merkel és Macron is tudni akarja a dán kémbotrány részleteit

2021. május 31. 20:11
A dán hírszerzés és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) európai politikusokat célzó közös lehallgatási műveleteiről szóló sajtóbeszámolók tisztázását kérte a dán kormánytól hétfőn Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök.

A német-francia minisztertanács online formátumban tartott értekezlete utáni tájékoztatón Emmanuel Macron Párizsban kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a szövetségesek közötti kémkedés elfogadhatatlan.    

A botrány már 2013-ban kirobbant

Ezért teljes nyíltságot és a tények feltárását várjuk dán és amerikai partnereinktől” 

– mondta a francia államfő az online tájékoztatón. Angela Merkel Berlinben kiemelte, hogy egyetért Emmanuel Macronnal. A német kormány álláspontja nem változott az NSA körüli ügyek kezdete óta – tette hozzá a kancellár, utalva arra, hogy

az (NSA) adatgyűjtő programjai körüli leleplezések kezdete, 2013 óta elítélik a szövetségesek egymás elleni kémkedését,

és a történtek feltárását sürgetik. „Ugyanakkor a dán védelmi miniszter vonatkozó nyilatkozata megnyugtató, és biztosítja a lehetőséget a bizalomra épülő együttműködés folytatásához” – mondta Angela Merkel. A dán közszolgálati médiatársaság (DR) hétfői beszámolója szerint a külföldi hírszerzésre szakosodott nemzetbiztonsági szolgálat (FE) egy belső vizsgálata megállapította, hogy a 2010-es évek elején együttműködtek az NSA-vel vezető európai politikusok, köztük Frank-Walter Steinmeier akkori német külügyminiszter, jelenlegi szövetségi elnök kommunikációjának megfigyelésében. Trine Bramsen dán védelmi miniszter a beszámolóra reagálva közölte, hogy a "rendszerszintű lehallgatás" szövetségesek között elfogadhatatlan.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/AFP pool/John Thys

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A francia és a német hírszerzési megbukott.
Emlékszem, amikor OV katonákkal tárgyalt és jegyzetfüzet volt előttük, mit gyalazkodott az ellenzék, hogy nem ismerik az internetet, a laptopot stb:-) kedves ellenzék, hát ezért:-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés