Cseh László döntött: úszni fog Tokióban

2021. május 30. 15:40
Az ötödik olimpiáján fejezi be pályafutását.

Cseh László döntött: elindul a tokiói nyári játékokon. Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya a márciusi országos bajnokságot követően 200 méter vegyesen nem osztotta ki az olimpiai védettséget, a múlt vasárnap véget ért budapesti kontinensviadalon azonban eldőlt, hogy az ötkarikás ezüst- és bronzérmes, normál medencében kétszeres világ-, illetve 14-szeres Európa-bajnok klasszis indulhat a tokiói játékokon. A szakvezető a szám döntőjét megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az Eb-n mutatott teljesítményének köszönhetően Cseh – aki rekordot jelentően a tizedik Európa-bajnokságán vett részt – ott lehet a tavalyról idén nyárra halasztott olimpián. A 35 éves versenyző a fináléban tovább javított elődöntős eredményén, és 1:58.04-gyel negyedik lett.

Másfél hét gondolkodás után a Facebook-oldalán vasárnap közölte:

„Döntöttem és még elúszom az ötödik olimpiámra”.

Cseh 2004-ben, Athénban harmadik volt 400 m vegyesen, 2008-ban, Pekingben ezüstöt nyert 200 és 400 m vegyesen, illetve 200 m pillangón, 2012-ben, Londonban harmadikként zárt 200 m vegyesen, 2016-ban, Rio de Janeiróban pedig hármas holtversenyben a második helyen végzett 100 m pillangón.

Kép: Peking, 2008. augusztus 10. Cseh László úszik (alul) az amerikai Michael Phelps mögött a 400 m-es vegyesúszás döntőjében, a Vízkockának nevezett Nemzeti Vízisportközpontban a XXIX. nyári olimpián. Cseh László Európa-csúccsal második lett.
(Koszticsák Szilárd/MTI)

(MTI)

 

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hajrá Laci!
Óriási sportember, egészen ritka az ilyen hosszú pályafutás az úszóknál.

Ha megússza az olimpiai szintidőt, megérdemli, hogy úszhasson
Tokióban. Ha nem, akkor is.

Cseh László a nemzeti minimum egyik eleme.

Ez igaz, ha az olimpikoni aspektust nézzük. De Laci 35 évesen már
valószínűleg eljutott oda, hogy nem másokat kell legyőznünk, hanem
saját magunkat. Az ő története szerintem már több éve erről szól.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés