Üdvözölte az izraeli-palesztin tűzszüneti megállapodás megszületését Joe Biden amerikai elnök. A politikus – helyi idő szerint – csütörtökön azt mondta, „valódi lehetőséget” lát arra, hogy megvalósuljon egy nagyobb cél, a tartós közel-keleti béke megteremtése.
Biden elismerőleg szólt az egyiptomi kormány döntő szerepéről a felek közötti közvetítésben. Hozzátette, ő és a Fehér Ház vezető tanácsadói intenzíven részt vettek a tűzszünet megteremtését célzó „óráról órára” tartó erőfeszítésekben, hogy megállítsák a vérontást.
Kifejtette: hiszi, a palesztinok és az izraeliek egyaránt megérdemlik, hogy biztonságban éljenek, valamint egyenlő mértékben élvezzék a szabadságot, a jólétet és a demokráciát. Mint mondta, kormánya folytatni fogja a csendes, kitartó diplomáciát ennek érdekében.
Tűzszüneti megállapodás
Az elnök nem sokkal azután beszélt, hogy Izrael és a Hamász bejelentette, hogy péntek hajnali 2 órakor tűzszünet lép életbe, véget vetve ezzel a 11 napos háborúnak, amely széles körű pusztítást okozott a Gázai övezetben, míg Izrael nagy részén megállt az élet.