Czeglédyék egy volt szakácsot tehettek meg ügyvezetőnek

2021. május 20. 10:16

M. Zoltán vallomása szerint havi százezer forintért az volt a feladata, hogy átolvasás nélkül írjon alá papírokat és végezzen adminisztratív munkát.

2021. május 20. 10:16

A Magyar Nemzet a Czeglédy Csaba és húsz vádlott-társa ellen Kecskeméten folyó büntetőper szerdai tárgyalási napjáról szóló tudósításában beszámol arról, hogy M. Zoltánt gazdasági cégvezetői tapasztalat nélkül helyezték egy, a DK-s politikus érdekeltségébe tartozó cég, a több száz milliós éves forgalmú Pannon Humán Szerviz Kft. élére – vallotta maga M. Zoltán. A férfi, aki korábban benzinkutasként, sírkőkészítőként és szakácsként dolgozott, havi százezer forintért az volt a feladata, hogy átolvasás nélkül írjon alá papírokat és végezzen adminisztratív munkát – áll M. Zoltán vallomásában, amelyet a bíróság olvasott fel.

Ezen a tárgyalási napon vallomást tehetett volna Cz. P. Zs., Czeglédy Csaba testvére, a tizenötödrendű vádlott, aki azonban ettől elzárkózott, azt mondta, nem kíván asszisztálni ehhez a színjátékhoz. Cz. P. Zs. felesége, P. Anita negyedrendű vádlott pedig közölte, akkor tesz vallomást, ha ezt már megtette Czeglédy Csaba I. rendű vádlott.

Czeglédyéket több mint hatmilliárd forintnyi költségvetési csalással vádolják. Gyurcsány Ferenc ügyvédje I. rendű vádlottként áll a bíróság elé június 17-én, ahol várhatóan vallomást fog tenni.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. május 23. 08:34
Van akinek a szakács, másoknak a gázszerelő tetszik. Ízlések és pofonok különböznek. A magyar közélet fejlődik valamilyen irányba.
masikhozzaszolo
2021. május 21. 13:54
Már elnézést, de a szakácsság igen komoly feladat. Mint egy mozdonyvezető, vagy metróvezető, vagy kamionos. Elront-elnéz valamit, és sokan meghalhatnak. Ne becsüljük le.
Zsolt75
2021. május 20. 19:35
Na, ez az a csávó, aki a ceglédi helyett ülni fog. Feri is így nyomta.
nempolitizálok
2021. május 20. 18:37
Karácsonynak is pontosan ez a dolga, csak kicsit több pénzért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!