Így „ünnepli” Orbán az Ápolók napját

2021. május 12. 13:23

Szabó Tímea
Facebook
Kényszerszerződés, lehallgatás, megalázó fizetések.

„Ma van az Ápolók Nemzetközi Napja! Ezen a napon világszerte ünneplik az ápolókat. Nézzük, hogy ezzel szemben Orbán Viktor kormánya hogyan köszöni meg idén az ápolók munkáját:

– Idén februárban a kormány az ápolókra kényszerített egy szerződésmódosítást, amely után több ezer kórházi dolgozó mondott fel. Azok maradtak, akik a leginkább kiszolgáltatott helyzetben vannak: gyereküket egyedül nevelő anyák, idősebb dolgozók.

– A felmondott ápolók egy fillér végkielégítést sem kaptak, sok esetben a több évtizedes munkaviszony után.

– A kormány hivatalos bértáblája szerint egy 10 éve(!) a szakmában dolgozó diploma nélküli ápoló havi 140 ezer forintot visz haza. Egy 10 éve dolgozó diplomás ápoló pedig 200 ezer forintot. 30 éve dolgozók esetében ez havi kb. 170 ezer és 280 ezer forint.

– A kormány közölte, hogy lehallgatja az ápolókat, belenéz az e-mailjeikbe, és még csak engedélyt sem kér tőlük erre.

– Több helyen, így a Margit Kórházban sem fizetik ki a Covid-osztályokon dolgozó ápolóknak a megígért plusz kiegészítést, akik sok esetben a saját egészségüket, családjukat és az életüket kockáztatják most, a járvány közepén.

A kormány így »ünnepli« az ápolók napját. A Párbeszéd számos alkalommal benyújtotta az ápolók azonnali, 50%-os béremeléséról szóló javaslatot, ami könnyen kigazdálkodható a költségvetésből, de a Fidesz minden alkalommal elutasította. Ezenkívül az Alkotmánybírósághoz fordulunk a jogszerűtlen lehallgatással kapcsolatban, és küzdünk, hogy megkapják a nekik járó pluszjuttatásokat.Legkésőbb a kormányváltás után igazságot teszünk, megadjuk az egészségügyben dolgozóknak a nekik járó anyagi, szakmai és erkölcsi megbecsülést! Addig is, nagyon hálásak vagyunk az ápolóknak és kórházi dolgozóknak azért az odaadásért, áldozatért, munkáért, amelyet évek óta alázatosan végeznek!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 91 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Honnan másztál már megint elő, te szörvedmény?!Ésakkormivan? Talán mások többet keresnek?
A pedagógusok többet keresnek?
Ne a te 2 1/2 milliós fizetésedhez mérjed az ápolók bérét!
Tudod Szabó elvtársnő az ápolók zsebbe is kapnak ám, nem kicsit sokat!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés