Kihirdette Rossi a magyar labdarúgó-válogatott bő Eb-keretét

2021. május 06. 18:09

A csapatban helyet kapott Hahn János, valamint Szoboszlai Dominik is, Dzsudzsák Balázs viszont nem kapott meghívót.

2021. május 06. 18:09
null

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi csütörtökön kihirdette a válogatott bő keretét. A bő keretben ott van Szoboszlai Dominik és Hahn János is, nincs benne Dzsudzsák Balázs. A keret tagjai hamarosan megkezdik a felkészülést a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.

 Az olasz szakvezetőnek június elsejéig kell 26 játékosra szűkítenie a névsort.

Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból”

– mondta az MLSZ honlapján Marco Rossi.

„Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához” – tette hozzá.

A válogatott OTP Bank Ligában játszó játékosai, és akiknek a klubkötelezettségei már véget értek, május 17-én kezdik meg a felkészülést Telkiben. A teljes keret május 24-től Ausztriában fog edzőtáborozni tíz napig, majd június 4-én Ciprus, június 8-án pedig Írország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban. A csapat Marco Rossi kinevezése óta most először tölthet együtt ennyi időt egy huzamban. A magyarok június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben a csoportkör zárófordulójában.

A magyar labdarúgó-válogatott 30 fős, bő kerete:

  • Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia FC)
  • Védők: Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig)
  • Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Parizan Beograd), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
  • Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (MTK Budapest), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

(MTI)

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marslaki
2021. május 07. 14:22
Ha kérhetném, a következő Keménymagban M.Kovács Róbert játssza el Rossi szerepét! Kiket válogat be a Moslék Liga kezdőkörébe?
gyaloggos
2021. május 07. 11:15
TISZTES helytállás várható el a válogatottól, qrva nehéz csoport ! A németek, franciák bizonyosan a csúcson lesznek a teljesítményüket illetően. A portugálokra azért kíváncsi vagyok, mit tudnak most úgy Ronaldoval együtt is!
Gregorius
2021. május 07. 09:18
Ha Dzsudzsák az NB2-ben ontaná a gólokat és csapatának igazi vezére lenne, akkor meggondolta volna, mert egy ilyen játékosra nagy szükség lenne. Sajna beleszürkült az ottani mezőnybe.
gyaloggos
2021. május 06. 18:24
ÖRÜLÖK, hogy Varga Roland ismét bekerült a keretbe, MTK-sként is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!