Egyszerű hűtőben is lehet majd szállítani az új Pfizer-vakcinát

2021. május 4. 17:28
A BioNTech cég egy új, jóval enyhébb hűtést igénylő vakcinájának engedélyeztetését készíti elő – jelentette be a cég vezetője kedden.

A koronavírus elleni első oltóanyagánál jóval enyhébb, mínusz 80 helyett csupán plusz 2 és plusz 8 Celsius-fok közötti hűtést igénylő vakcinájának engedélyeztetésén dolgozik a német BioNTech cég – jelentette be kedden a vállalat vezérigazgatója.

A BioNtech az amerikai Pfizer céggel közösen fejlesztette ki alapvakcináját, amely igen jó hatáseredményeket mutat a vírus ellen.

A hűtést jóval kevésbé igénylő oltóanyag is közös munka eredménye. Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója kedden Londonban, a Financial Times című brit lap konferenciáján jelentette be az új eredményt. Elmondta azt is, hogy a minimális hűtést igénylő vakcinát fél évig is lehet raktározni az enyhe hőmérsékleten. Hozzátette, hogy jelenleg a megújult oltóanyag adatdokumentációjának előkészítése folyik a használati engedélyezésben illetékesek számára. A 2-8 fokos hőmérséklet nem csupán a raktározást könnyíti meg, hanem – ami még fontosabb – a szállítást is.

(MTI)

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Inkább vigyék vissza vírust Vuhanba!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés