Merkel: Németország és Kína kölcsönösen ismerje el egymás vakcináit

2021. április 29. 9:18
A német kormányfő a kölcsönös elismerést a WHO szárnyai alatt látja kivitelezhetőnek.

Szerdán a német-kínai közös kormánykonzultáció előtt Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy Németországnak és Kínának kölcsönösen el kell ismernie a koronavírus ellen használt oltóanyagokat – írja a Bloomberg nyomán az Azonnali.

A német kormányfő

a kölcsönös elismerést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szárnyai alatt látja kivitelezhetőnek.

A cikk emlékeztet: az utóbbi időben komoly aggodalmak merültek fel a kínai vakcinák hatékonyságával kapcsolatban, az elismeréssel pedig ezen előítéletek lebontása is elkezdődne. A Pfizer képviselője szerdán azt is elmondta, hogy Kínától júniusban kaphatja meg az engedélyt a velük közösen fejlesztett vakcina.

A szerdai ülésen megszólalt Li Ko-csiang, a távol-keleti ország miniszterelnöke is. A kormányfő felszólította nemzetközi partnereit, hogy ne avatkozzanak be az ország belügyeibe. Erre azért került sor, mert Merkel beszédében érintette a hongkongi eseményeket is, valamint más kínai emberi jogokkal kapcsolatos ügyeket, például a muszlim ujgurok helyzetét is.

 

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Merkel kiveszi Brüsszel kezéből a döntést.

El kéne dönteniük, mit akarnak?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés