Majka: Persze megkaptam, hogy benyalok a kormánynak

2021. április 22. 15:28
Számos kritika érte az énekest, amiért Szijjártó Péterrel találkozott, Majka most ezekre reagált.

Ismeretes, Majka a héten meglátogatta Szijjártó Pétert. Mint a külügyminiszter írta, abban reménykednek, hogy nemsokára ismét mehetnek koncetre – Majka énekelni, Szijjártó pedig hallgatni. Az énekes részletezte a találkozó apropóját: az elmúlt egy évet beszélték ki zeneipari szempontból, és elmondta a külügyminiszternek, hogy látta az elmúlt egy évet, és hogyan lehetne segíteni a zeneiparnak.

„Örülök, hogy összejött ez a találkozó, mert bár külügyminiszterként nem az ő asztala lenne ezzel a kérdéssel foglalkozni, biztos vagyok benne, hogy az észrevételeket eljuttatja a megfelelő helyre” – fogalmazott az énekes.

A Blikk most arról ír, hogy számos támadás érte Majkát a találkozás miatt.

Persze, megkaptam, hogy Kossuth-díjat akarok, meg benyalok a kormánynak. Mindig meglep az emberek reakciója.”

Majka szerint „a világ úgy halad előre, ha különböző álláspontok ütköznek”, és az nem segít, ha a szórakoztatószektor, amelynek óriási véleményformáló ereje van, elégedetlen. Hozzátette: nem lesz kormányközeli zenész, sem most, sem a jövőben.

Nyitókép: Facebook

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés