A Fudan egyetem budapesti terveivel nem az a baj, hogy kínai

2021. április 20. 15:56

Szikra Mozgalom
Facebook
Az a baj, hogy a kínai állam a kommunizmust építi.

„A Fudan egyetem budapesti terveivel nem az a baj, hogy kínai, nem az a baj, hogy a kínai állam marxista, nem az a baj, hogy a kínai állam a kommunizmust építi. Már csak azért sem, mert ezek erősen megkérdőjelezhető állítások.

Még mielőtt az olvasó felhorkanna, jegyezzük meg, nehéz egy oligarchikus, a szakszervezeteket, a dolgozói kezdeményezéseket, a sztrájkokat letörő, a társadalmat egyre nagyobb mértékben megfigyelő és kontrolláló, a marxista diákokat és tanárokat üldöző és eltüntető rezsimet kommunistának vagy baloldalinak nevezni.

Ahogy a Fidesz se kereszténydemokrata attól, hogy magát annak hívja, a kínai állam se kommunista, se marxista, se baloldali. Utóbbi jelzők definíció szerint nem ragaszthatóak egy államra. Lehetnek népi mozgalmak reprezentálva a kormányzatban, de egy állam, ha legitimációját a népakaratra építi is, lényegénél fogva öncél, elsődleges célja önmaga (és az államot fenntartó osztály) létezése és befolyásának növelése.

A Fudan egyetem kampuszának magyarországi építése a kínai állam befolyásszerzését szolgálja, nem valamiféle antikapitalista politikai tervet. Az, hogy a Fudan Egyetem meghatározott ideológiát képvisel, elkerülhetetlen. A “világnézeti semlegesség”, melyet számon kérünk ilyenkor, maga is egy értékelvű és ideológiai elkötelezettség. A Fudan egyetem a Kínai Kommunista Párt doktrínáját követi, de az mégis micsoda? Nehéz meghatározni, a Hszi Csinping-i gondolat többnyire mindig az, amit a kínai pártállami nómenklatúra meritokratikus belső hatalmi játékai kitermelnek, irányelvei pedig a kínai gazdasági terjeszkedés legitimálását szolgálják.

Elég megnézni a tibetiek és ujgurok példáját, ha látni akarjuk, hogyan képzeli Kína a népek önrendelkezését a saját háza táján. Elég megnézni Kína magyarországi érdekeltségeit (pl. a BorsodChem esetét), hogy lássuk, mire számíthatunk dolgozói jogok terén Kína befolyásszerzésétől. Mivel Kína katonai ereje nem tesz lehetővé agresszív külpolitikát, azt gazdasági érdekeltségein keresztül kompenzálja. Kínával a legnagyobb baj ugyanaz, mint az Orbán-rendszerrel: a globális értékláncokban betöltött helye folytán pozícióját a dolgozói jogok letörése árán (évente több száz sztrájkot vernek le Kínában), a lakosság olcsó munkaerőként való értékesítésén keresztül, egy fenntarthatatlan, környezetpusztító gazdasági paradigma növekedése és exportálása útján kívánja biztosítani. Elég megnézni a kínai érdekeltségbe tartozó etiópiai duzzasztógát esetét, mely a környező országok vízhozamának csökkentésével igyekszik pozíciót építeni:

https://asiatimes.com/.../china-at-the-heart-of-rising.../

A Fudan egyetemmel tehát, ha valami baj van, az az, hogy egy diktatúra gyakorlatát importálja, pedig ebből a gyakorlatból már Magyarországon is van elég, nincs szükségünk többre. A klímakatasztrófa csökkentéséért való küzdelmet globális szinten kell megvívnunk, a dolgozói jogok erősítéséért nemzeti keretek között van lehetőségünk dolgozni. Kína egyik törekvésünkben sem látszik partnerünknek.

Az ellenzéknek a hidegháború legsötétebb korszakát idéző demagóg kommunistázása ezen felül saját szempontjából is problémás. Ez a fajta hergelés rövid távon kiszolgálja az ellenzéki közvélemény egy részének indulati politizálását, talán hoz is valamennyit a liberális szavazók közül, de hosszabb távon nem érdekel senkit az égvilágon azokon kívül, akik már így is rájuk szavaznának. Teljes félreértés ezzel kampányolni.

Ami érdekes, az az ország eladósítása és kiszolgáltatása, a nagytőkének való teljes fegyverletétel, a magyar oktatás kiárusítása, a magyar diákok helyzetének, lakhatásának problémái.

Egy olyan konstrukció ez, amiből a magyar gazdaság még minimálisan sem fog profitálni, olyan, ami egy válsághelyzetben nem a magyar gazdaságot erősíti, olyan, ami egy lakhatási válság közepén hatalmi érdekből vesz el lakhatási lehetőséget a diákok elől, és ami egy klímakatasztrófa közepén zöldterületeket számol fel.

Ez az, ami itt érdekes, nem a kérdést a terméketlen kultúrharc terepére rángató értelmetlen kommunistázás”.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az iskolában, a kommunista rendszerben, azt tanultuk, hogy az egypárt rendszer, ha szocialista gazdasági móddal párosul, akkor az szocializmus/kommunizmus, ha viszont az egypárt rendszer kapitalista gazdasági móddal párosul, akkor az fasizmus/nemzeti szocializmus.

Akkor micsoda is a kínai rendszer?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés