Reneszánsz barátság

2021. április 9. 14:50

Földi László
Magyar Nemzet
Létrejött a felismerés lengyel, olasz és magyar jobboldali politikusoknál, hogy mi az igazi barátság alapja, egyben megmutatva a cselekvés irányát.

„Életünk lényeges kérdése, hogy vannak-e barátaink az ismerőseink között, és hogyan viszonyuljunk eme kapcsolatokhoz. Számba véve mindenkit, sokukról derül ki, hogy előkelő helyet foglalnak el a telefonlistánkon, de barátként kevés név köszön vissza közülük. Barát az, akire számíthatunk, aki bajban ismerszik meg, aki sosem mérlegeli a barátság árát vagy értelmét. Egy-egy ember életében nincsenek sokan, de azért vannak.

Nos, mégis van valamiféle baráti kapcsolat köztünk és a muszlim világ között, mivel mindketten ragaszkodunk a teremtett világ alapértékeihez, amikor a nemiség ügyét magánügyként tartjuk illőnek kezelni, senkire nem ráerőszakolva abszurd elképzeléseket? A baj csupán az eme bimbózó barátságra utaló nézetazonossággal, hogy az iszlám nem csupán az ateizmusnak, hanem a kereszténységnek is nyíltan ellensége. Amiből az következik, hogy barátság vagy akár eszmei szövetség sem jöhet szóba közöttünk.

A sokszor kilátástalan helyzet hátterében megbújik a tudatos ármány és az alkalmatlan politikai adminisztráció is. Gondoljunk a káosz iránt elkötelezett erőterekre, melyek számtalan módon nyilvánultak meg a közeli múltban. Vagy a brüsszeli vezetők tehetetlenségére az illegális migráció és a Covid-járvány idején. S mikor nem tudták uralni a helyzetet, elterelő akciókba kezdtek, belekötve azokba, akik rámutattak vezetési hiányosságaikra.

Nekik is hála, létrejött a felismerés lengyel, olasz és magyar jobboldali politikusoknál, hogy mi az igazi barátság alapja, egyben megmutatva a cselekvés irányát. Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki és Matteo Salvini, vagyis a magyar Fidesz, a lengyel Jog és Igazságosság, valamint az olasz Liga vezetése, megelégelve az Európa Unió bürokratáinak örökös támadásait, a reneszánsz útjára léptek. Barátságuk és politikai szövetségük lényege, hogy meg kell őrizni Európa identitását, vissza kell hozni kulturális, keresztény gyökereit, mert Európa az európaiaké. De ami a leglényegesebb, be kell fejezni az örökös – elmúláshoz vezető – védekezés és magyarázkodás politikáját. Eljött az idő – szinte a 24. óra – a végveszély megállítására, ami nem lehet más, mint a visszatámadás. Támadni az ostobaságot, a teremtett ember létezését megkérdőjelezőket, támadni a pusztulásunkra szövetkezett sötét erőtereket, támadni és soha nem hátrálni azokkal szemben, akik gyerekeink eszmei fertőzésére stratégiát építettek. A »hármas szövetség« politikai barátságának lényege: eltökélten hinni a kivívható győzelemben”.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A szomorú az, h. ebből a csehek és szlovákok kimaradni látszanak.

Az EU vezetése nem tudta kezelni a jugoszláv válságot, a 2008-as gazdaságit, a 2015-ös migráns özönlést bármiféle igazoló okmány nélkül, most a világ-járványt.

Nagyszerűen megy viszont a magyarok és lengyelek terrorizálása.

Ja. Te igy erosited Orbanekat.
Ertem.
Sokan vannak meg ilyenek, mint te.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés