A Minority SafePack kezdeményezésről tárgyalnak a képviselők

2021. április 7. 7:16
Országgyűlési határozati javaslat: Megdöbbentő, hogy semmibe vették az európai polgárok akaratát.

Az Országgyűlés a ma kezdődő ülésén többek között a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatról tart általános vitát. A házelnök napirendi javaslata alapján a parlamenti munka szerdán 13 órakor kezdődik, elsőként a közelmúltban elhunyt három korábbi képviselőről, Kovács Jenőről (MSZP), Rigler Zoltánról (Fidesz) és Varga Gézáról (Jobbik) emlékeznek meg, majd napirend előtti felszólalások következnek.

A képviselők ezt követően másfél órában tehetnek fel interpellációkat, további hatvan percben pedig azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el. Az ülésnap végén kezdődhet vita a Minority SafePack kezdeményezéssel kapcsolatban megfogalmazott határozati javaslatról, amelyet a parlament nemzeti összetartozás bizottsága nyújtott be. Az indítvány elfogadása esetén az Országgyűlés

mély megdöbbenését fejezné ki amiatt, hogy az Európai Bizottság teljes egészében elutasította

az európai őshonos nemzeti kisebbségek érdekét szolgáló kezdeményezést, így „nemcsak az Európai Parlament támogató véleményét hagyta figyelmen kívül, hanem az európai polgárok akaratát is semmibe vette".

Az Országgyűlés csütörtökön és pénteken folytatja ülését, amely április 12-én, hétfőn ér véget.

(MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés