„Segélykiáltásunkat már a legmagasabb szintre is eljuttattuk” – nagy bajban az NB I-es csapat

Minden követ megmozgatnak a hevesiek.

Két nappal 79. születésnapja előtt, hétfőn elhunyt Joósz Attila kézilabda mesteredző, a magyar férfiválogatott egykori szövetségi kapitánya, a Veszprém legendás mestere.
A győri születésű szakvezető az egyetlen a veszprémi kézilabdázás történetében, aki egy szezonban bajnokságot, Magyar Kupát és európai kupát tudott nyerni a csapattal – olvasható a Telekom Veszprém közösségi oldalán.
Szülővárosa férficsapatát két időszakban, összesen kilenc idényen keresztül irányította, mérlege két Magyar Népköztársasági Kupa-győzelem, egy IHF Kupa-győzelem és egy bajnoki ezüstérem volt. Ezt követően több osztrák férficsapatnál tevékenykedett, majd következett a veszprémi sikerkorszak négy bajnoki címmel, három MNK-elsőséggel és egy KEK-győzelemmel.
ő irányította a nemzeti együttest a barcelonai olimpián, amelyen a hetedik helyet szerezte meg. Az edzői hivatásnak 1995-ben agyvérzése miatt kellett búcsút mondani. A Kemény Ferenc-díjat 1986-ban, a mesteredző címet 1987-ben kapta meg.
(MTI)
Fotó: Telekom Veszprém, Facebook