Biden szerint nem provokáció az észak-koreai rakétateszt

2021. március 24. 7:25
Az amerikai elnök szerint az eset „business as usual”.

Mint korábban megírtuk, Észak-Korea vasárnap két rakétakísérletet is végrehajtott, azt követően, hogy két amerikai miniszter látogatást tett a dél-koreai fővárosban. Ezek voltak az első rakétatesztek, amiket a Biden-adminisztráció hivatali ideje alatt hajtottak végre.

Joe Biden amerikai elnök azonban nem értékelte az esetet provokációként – írta meg a BBC. Mint mondta:

A védelmi minisztérium szerint ez »business as usual«”.

Hozzátette, hogy úgy tűnik „semmi sem változott” a kommunista országot illetően.

Észak-Korea ellen korábban az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vezetett be, amelyeknél fogva eltiltották az országot attól, hogy – többek között – ballisztikus rakétákat lőjön ki. Jelen esetben azonban nincs szó ilyenről, mivel a vasárnap kilőtt rakéták nem tartoztak az említett kategóriába.

Kép forrása: AFP

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés