Fürjes Balázs: Közeleg a megegyezés a fejlesztések kapcsán

2021. március 18. 18:21
Háromezer milliárd forint extra támogatást javasol a kormány a fővárosnak – jelentette be az államtitkár.

„Megtartottuk Karácsony Gergellyel és kollégáival az egyeztetést, ma volt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) ülése. Jó hír: több mindenben megegyeztünk, amiben pedig ma nem, abban meg akarunk állapodni a jövő hétig. Abban maradtunk, hogy folytatjuk: jövő héten csütörtökön újra FKT, és addig magas szintű egyeztetések szinte naponta, hogy megegyezzünk a budapestiek érdekében” – írta a találkozót követően Fürjes Balázs.

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közölte,

Karácsony Gergely szeretné, ha a kormány elsősorban a budapestiek lakhatási gondjain enyhítene, valamint a pesti fonódó villamos fejlesztésében venne részt.

A kormány a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén korábban azt javasolta, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatást kapjon Budapest a fejlesztésekre.

Fürjes Balázs szerint a háromezer milliárdos extra forrást elsősorban a fővárosi egészségügy, kórházak, rendelők felújítására, új kórházak építésére, az eszközpark korszerűsítésére fordítanák, valamint a budapesti egyetemeket,

a fővárosi oktatást bővítenék és fejlesztenék, emellett javítanák a fővárosi közlekedést és új parkok létrehozásával zöldítenék Budapestet.    

Fürjes Balázs a találkozó előtt kiemelte: „a HÉV-ek vannak mostoha helyzetben, hozzá kell látni a felújításukhoz, a hálózat bővítéséhez. Fejleszteni kel az elővárosi vasutat, hogy minél kevesebben jöjjenek autóval a város központjába” – közölte, illetve elkötelezte magát a Budapesti Zöld Program mellett.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezért felesleges volt újraregisztrálni.
X

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés