„Miért van igaza azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik nem helyeslik a keleti vakcinák alkalmazását? A Szputnyik V. illetve a Sinopharm az orosz illetve kínai állam politikai fegyvere nemzetközi befolyásának kiterjesztésére. Amennyire ez a nyilvánosságra került adatokból illetve becslésekből tudható, mindkét nagy országban a lakosság kisebb része kapta meg a koronavírus elleni oltást, mint Magyarországon. Mégis mindkét ország sokfelé szállítja vakcináját, és felajánlja az Európai Unió országainak is. Az Orbán-kormány az Európai Unióval szemben »szabadságharcot« folytató, a keleti önkényuralmakkal barátkozó politikájából következik, hogy már akkor kereste az orosz és kínai vakcinabeszerzés lehetőségeit, amikor még szó sem volt arról, hogy akadozni fog az Unió által megrendelt vakcinák szállítása. A súlyos járványhelyzetben ma számos további európai országban is hajlanak ezeknek az ajánlatoknak az elfogadására.
Szlovákiában még súlyos koalíciós válság is lett a dologból, a két kisebb koalíciós partner Matovič miniszterelnök távozását követeli. Ők ugyanis nem értenek egyet olyan vakcina alkalmazásával, amely nem kapta meg az uniós hatóság jóváhagyását. Hasonló vita folyik Csehországban is. Szerintem igazuk van azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik kitartanak a korábban képviselt álláspont mellett. Gyurcsány Ferenc joggal mondta el az Országgyűlésben, hogy az orosz vakcinát előbb-utóbb jóváhagyják majd Amszterdamban, és akkor nem lesz akadálya az alkalmazásának, a kínaival viszont más a helyzet, azt nem is nyújtja be a szállító jóváhagyásra.