A vicc az vicc!

A dualizmus idején hűsítő tavaszi szellőként hathatott a liberalizmus, a múlt századforduló Magyarországának szellemi életére. Ady szavai azóta is minden magyar ember fülében ott csengenek:

Verje meg, verje meg, ha van verő Isten,
Aki csak egy kicsit ósdit akar itten,
Mert itt kárhozat van, itt le kell gyilkolni
Mindent, ami régi, ezeréves holmi,
Mindent, ami senyveszt, mindent, ami árul
S Etelközt teszi meg hű magyar határul. 

Adyt sokszor profetikus talentummal ruházza fel az utókor, érdemes azonban megjegyezni, hogy az egyik legnagyobb irodalmárunk sok esetben nagyon is rosszul mérte fel az adott helyzetet. Hiszen a liberalizmus – bár a magyarság messiásaként toppant be a reformkor idején – valójában trójai falova annak. Mely évtizedeken keresztül a nyugat ajándékaként, észrevétlenül rejtőzködött hol szem előtt, hol a pince vakságában. Mára pedig megnyíltak rekeszei, s a maguk idejére elkészített harcosai belülről számolnak fel mindent, ami valaha érték volt. 

Nagy étvágyú, bestiális fenevad ez a liberalizmusnak csúfolt torzszülött. És nem éri be holmi vacak eledellel. A püspökfalatokra fáj a foga. Előbb a hitünk, majd a család, most pedig a humor. 

Tisztázzuk most és mindenkorra:

Kétség ne legyen! Ezek Me Too-zták meg a kulturális élet színe-javát, ezek gyalázták meg a keresztény szentségeinket, ezek űztek gúnyt a vallásos zsidóságból, ezek némították el az akkor még regnáló amerikai elnököt. Ezek cenzúráznák Jókait, ezek írnák újra a természet rendjét. Ezek gyártják futószalagon a nőiességüktől megfosztott nőket műsoraikba. Ezek zsidóznak, ezek buziznak, majd ezek hallgatnak. Ezek sivalkodnak, ezek némítanak, ezek szabják a mértéket, és ezek is csalják meg azt. 

Amikor pedig azt mondom „ezek”, abban nincs semmi kollektivizáló. Egy test ez. A liberális média, a liberális jogvédők, a feministák, a civil szervezetek, az erőszakos meleglobbi, a genderisták. Az egyik a kéz, másik a láb, fej, nyak, orr, fül, száj. 

Eddig is minden alkalommal felhívtam a figyelmet a émelyegtető képmutatásaikra, és felhívom most is, mikor személyes érintettségem is felvetődik. Történt ugyanis, hogy az egyik liberális bulvár portál a következő szalagcímmel jelentette meg Gáspár Evelin kálváriáját:

„Gáspár Evelint meztelen fotójával zsarolja exe” 

Ezen cikk alá pedig oda kommenteltem, hogy: 

„Én dobok bele, csak ne hozza nyilvánosságra”

Ez aztán elég ok volt a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű feminista oldalnak, s azonnal a nők elleni erőszakot éltető, gátlástalan közellenségként próbált a véres kezű, de amúgy a szólásszabadságot istenítő csürhe elé vetni konc gyanánt. 

– konstatálta egy feminista inkvizítor bűnömet, a kivamzerolt kifotózott kommentem kíséretében. 
Majd ezt az összes többi magyarországi feminista oldal átvette, s pribékjeikkel együtt bocsánatkérést, megalázkodást, ha lehetne felmondást várnak-várnának tőlem. 

Ezúttal azonban darázst fogtak lepke helyett! Bírom a nyomást. 

Ha valaki, hát én következetesen képes voltam/vagyok önkorrekcióra, a hibáim beismerésére. Adott esetben bocsánatkérésre is. Itt azonban bármennyire is próbálják a nevetségesen súlytalan semmit csűrni-csavarni, az továbbra is semmi marad. Hiszen nem hogy a nők elleni erőszakot nem éltettem, de még Evelint sem bántottam. A fanyúlhoz hasonló, humorérzékkel meg nem vert társaság számára hadd tegyem nyilvánvalóvá, hogy mit is jelent, amit ők próbálnak skandalumként eladni:

A dolog pikantériája, hogy pár nappal ezelőtt az ugyanebből az alomból származó 444 újságírói körülvették Szarvas Szilveszter barátomat és az arcába üvöltötték kánonba, miután a zsidózó, buzizó főszerkesztőjükről kérdezte őket:

„Mindennel lehet viccelni. A viccnek az a lényege. Ez az európai kultúránk egyik alapja. A regény születése az az, hogy merünk viccelni mindennel.”

Szóval ha ugyanezért kellene nekem bocsánatért esedeznem, akkor íme a válaszom:

Közvetlen azután, hogy bocsánatot kért Sárosdi Lilla, Schilling Árpád, Pápai Gábor, Békés Gáspár, Vágó István, Baranyi Krisztina, Uj Péter és a többiek. Akkor majd jövök én, és elmondom, hogy nincs miért!