Az arra alkalmas egyedülállók előtt továbbra is fennáll az örökbefogadás lehetősége

2021. február 27. 21:01

Novák Katalin
MTI-OS
Fontos szempont, hogy a jelentkezők biztosítani tudják-e az örökbe fogadandó gyermek harmonikus fejlődését, felnevelését.

„Egyre gyorsabb és biztonságosabb az örökbefogadás. Megjelent az örökbefogadással összefüggő eljárásrendet módosító kormányrendelet. Az örökbefogadásra váró gyermekek érdeke, hogy mihamarabb szerető, gondoskodó családra leljenek, így elsődleges cél, hogy biztonságos környezetet kínáló szülők gondoskodása mellett nőhessenek fel azok, akiket örökbe fogadhatónak nyilvánítottak, illetve minél gyorsabban nyilvánítsák örökbe fogadhatóvá azokat a gyerekeket, akiket vér szerinti szüleik nem kívánnak felnevelni. Ahogyan eddig, ezután is szakemberek döntik majd el, hogy az örökbe fogadni szándékozók személyiségük és körülményeik alapján alkalmasak-e gyermek örökbefogadására.

Az arra alkalmas egyedülállók előtt továbbra is fennáll az örökbefogadás lehetősége. A családokért felelős tárca nélküli miniszternek a különös méltánylást érdemlő esetekben lesz hozzájáruló szerepe. A módosítások minden esetben az örökbefogadásra váró gyermekek érdekeire összpontosítanak, hiszen az örökbefogadás során a gyermekvédelem a gyermeknek keresi a megfelelő szülőt, az ő érdekeit szem előtt tartva. Az örökbefogadási vizsgálat során orvosi, pszichikai alkalmasságot vizsgálnak, továbbá környezettanulmányt is végeznek a szakemberek. Tanulmányozzák az örökbe fogadni szándékozók motivációját, a család élethelyzetét, nézik az életkort és személyiséget, a gyermek nevelésével kapcsolatos elképzeléseit. 

Fontos szempont, hogy a jelentkezők biztosítani tudják-e az örökbe fogadandó gyermek harmonikus fejlődését, felnevelését. A biztonság kérdése kiemelt szerepet kap, hiszen az érintett gyermekek egy része  rendkívül nehéz élethelyzetből kerül a gyermekvédelmi rendszerbe.

A szakminisztérium első feladatai között szerepel, hogy a következő hónapokban áttekintsék minden egyes örökbefogadásra váró gyermek helyzetét és dokumentációját és ahol lehetséges, felgyorsítsák a családba kerülés folyamatát. 2010 óta számos pozitív változás történt az örökbefogadás terén, melynek eredményeként tíz éve folyamatosan emelkedik az örökbefogadások száma. Ezzel egy időben 90%-al nőtt az örökbefogadók száma is. Jelentősen lerövidült az az idő, amelyet a gyermekek bizonytalanságban töltenek, hiszen már akár 9 hónap alatt is egymásra találhat szülő és gyermek, illetve ingyenessé vált az  örökbefogadó szülők tanfolyama is, így ezt az összeget is gyermekükre fordíthatják. A biztonság növelését, az örökbefogadó családok anyagi stabilitását szolgálják a Kormány családtámogatásai, valamint az otthonteremtési lehetőségek, melyek a vér szerinti gyermekek mellett az örökbefogadott gyermekek után is igénybe vehetőek.”

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csak tudod az a baj, hogy a helyzet korántsem ennyire egyszerű. Számtalan gyerek szenved egy hetero családban, míg egy meleg pár szeretetben nevelheti a gyereket. Nem azon múlik a gyerek élete, hogy hetero vagy meleg a szülő.
Fogalmam sincs mi lenne a jó megoldás, de az biztos, hogy a gyerek a legfontosabb!!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés