Kövér László: A nyílt társadalom olyan, mint a kommunista utópia

2021. február 1. 15:38
A nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik a globális utópia ellen – nyilatkozta a házelnök a DoRzeczy lengyel konzervatív hetilapnak.

A demokratikus nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik Brüsszel központosító törekvései, valamint Soros György és a nemzetközi óriáscégek által épített globális utópia ellen – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a DoRzeczy lengyel konzervatív hetilapnak adott interjúban.

A lengyel és a magyar kormányt az Európai Unió részéről a jogállamiság miatt érő bírálatok kapcsán a házelnök úgy vélekedett: az uniós jog, az alapszerződésekben rögzített szubszidiaritás elvének megsértésével zajló támadások célja az, hogy „a brüsszeli bürokrácia felülkerekedjen a tagállamok szuverenitásán azzal a céllal, hogy alárendeljék őket úgy, amint az egy központosított birodalomban szokás”.    

A Brüsszel és a nemzetállamok között zajló konfliktus egy szélesebb geopolitikai harc része – folytatta Kövér, kifejtve: a világgazdaságban olyan erők alakultak ki, „amelyek befolyása, pénze, a nekik alárendelt média és politikusok messze túlmutatnak a (központosított) európai állam lehetőségein. Lényegében amolyan, alakulóban lévő virtuális, nyugati, transzatlanti birodalomról van szó. Az ezt építő korrupt politikai elitnek"nemzetállamként áldozatul esett az Egyesült Államok is” – értékelte a házelnök.    

Szerinte Nyugaton jelenleg a politika szintjén zajlik a harc, mert a médiából „a jobboldali újságírók már kiestek, cenzúrázzák őket”.

Lapokból igen sok van, de mindegyik ugyanazt mondja, úgy, mint a kommunizmus idején Lengyelországban vagy Magyarországon volt – tette hozzá a politikus. Hasonlóképpen értékelte a konzervatív gondolkodású tanárok helyzetét is az egyetemeken. Az igazságügyi rendszer a közép-európai országokban a posztkommunista örökséggel bírkózik – szögezte le Kövér, aki a nyugat-európai helyzetet a „sántikáló, vörös tógáknak nevezett olaszországi bíróságok” példájával jellemezte.    

Az Országgyűlés elnöke szerint a politika területén folyó harcban „a demokratikus, nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik. E téren magakadályozhatjuk annak a határnak az átlépését, amelyen túlról már nem lesz visszatérés” – fogalmazott.    

Amennyiben a következő választásokon, a következő évtizedekben Közép-Európában „nem védjük meg a nemzeti kormányokat, nem kizárt, hogy mire gyermekeink elérik a mi mai életkorunkat, Európa már negyedik birodalommá válik, ahol a nemzetállamoknak, nemzeti kultúráknak nem lesz jelentőségük” – figyelmeztetett.    

Kijelentette:

„Identitásunk kiirtására fognak törekedni, akár a tömeges bevándorlás, akár a gender terjesztése révén”.    

A Soros György szerepét firtató kérdésre válaszolva, Kövér a kommunista utópiához hasonlította a nyitott társadalom eszméjének a millárdos által képviselt változatát. Az elmélet megvalósításához szerinte Soros „lefizetett politikusokat”. A pénzember mindazonáltal „csak egy jelképes személy” – húzta alá a házelnök, utalva a nemzetközi óriáscégek szerepére. Leszögezte: a lengyel és magyar állampolgárok többsége egyelőre kormányaik mellett áll ki. Soros hívei viszont, „a lefizetett emberek révén nap mint nap próbálják kiterjeszteni befolyásukat a médiában, az igazságügyben, a korrupt politikusok körében” – fűzte hozzá.    

„A nemzetközi cégek olyan erővel rendelkeznek, mellyel az államoknak és a demokratikusan megválasztott kormányoknak nehéz szembeszállniuk, ezért védeni kell az uniós alapszerződésekben rögzített "minden betűt, minden bekezdést” – hangsúlyozta Kövér László.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A lánykorában kurvát hívják nagy tapasztalatokkal rendelkezőnek.

A nyílt társdalom olyan mint egy lakás, amelynek nincs ajtaja. Egy idő után megnézheted mi lesz belőle.
A kommunizmus meg olyan, mint egy lakás, amelynek zárva van az ajtaja. Azt is megnézheted milyen lesz.

Az úgynevezett nyitott társadalom ideológiája egy trójai faló arra, hogy bármit el lehessen fogadtatni, hiszen elvégre a társadalom mindenre nyitott...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés