Magyarnak megmaradni a Kárpátok hűvös szegletében

2021. január 28. 7:00
Trianon nem választ el örökre, a külhonba szakadt magyarsággal nyelv, kultúra és a szív összeköt. A nemzeteken felülemelkedő Unió ezt sohasem fogja érteni és még kevésbé támogatni.

Tavaly jártam utoljára Kárpátalján. Kijózanító kétarcúság fogadott: míg Beregszász belvárosa szépen gyarapodik, a magyar főiskola virágzik, addig az utakat kikezdte a posztszovjet erózió, az utcákon kóbor kutyák, mindenfelé elnéptelenedő falvak. Kárpátalja mégis él és élni akar, a helyi magyarság a donyecki háború árnyékában, a kijevi kisebbségellenes fellángolások dacára is működőképes közösséget alkot.

Pedig különösen hideg napokat él. Most épp halálos üzenetekkel fenyegették meg a kulcsfontosságú magyar intézményeket Szijjártó Péter látogatásának előestéjén. A már szinte menetrendszerűen érkező magyarfób uszítás kevéssé meglepő az elmúlt évek fényében. Keleten a helyzet változatlan, az alig több mint százezres nemzeti kisebbség komoly veszélyforrás az ukrán állam területi egységére.

A magyar szeparatizmus bármelyik percben visszacsatolhatja Kárpátalját...

Az abszurd helyzetet nehéz a politikai realitás mentén értelmezni. Itt már rég nem erről van szó. Minden fenyegetés mögött ugyanis nem csupán a végtelenül primitív soviniszta nyughatatlanság áll, vagy a gazdasági instabilitást elfedni vágyó manipuláció és a magyar-kártya unos-untalan kijátszása. Ott az a nemzeti önmeghatározatlanság, illetve a Moszkvával szembeni kisebbségi komplexus, ami Ukrajnát a születésétől körbelengi.

Érdemes észben tartani, hogy az ukrán politikai játszmák elszenvedője az a maroknyi magyar közösség, aminek a mindennapjait egy kirekesztő oktatási törvény, a borzalmas gazdasági körülmények és az abszolút félrekezelt járványhelyzet is nehezíti. Ilyen körülmények között elkeserítő olvasni azokat az ellenzéki oldalakon burjánzó kommenteket, amik a magyar „nacionalizmust” vádolják az ukrán helyzetért, vagy épp kárörvendően Orbán számlájára írják a magyarellenes elnyomást. És dühítő azt is látni, hogy egy össznemzeti ügyben sem képződhet egység a kormány mögött, hogy politikai haszonszerzés oltárán áldozzák fel az összmagyar egységet.

Az években, talán évtizedekben mérhető szemléletváltozáshoz állhatatos és következetes magyar érdekérvényesítés kell.

Az újra és újra felcsillanó remény mindig talminak bizonyult. Zelenszkij megválasztásához fűzött illúziókat is felülírta a valóság: a magyar vezetők vegzálása, a fenyegetések, a határátkelés kicsinyes bosszúból való ellehetetlenítése tette újra fagyossá az országközi viszonyokat. Szijjártó már-már menetrendszerű látogatása nem fog csodát hozni, a legtöbb, amiben reménykedhetünk, a kijevileg támogatott kisebbségellenes hadjárat lejjebb csavarása, a visszazökkenés a normalitást legalább mímelő hétköznapokba.

Mégis a magyar külügy folyamatos próbálkozása egészséges immunválaszról tanúskodik, végre van egy önvédelmi reflex, ami életbe lép ilyenkor. Elég, ha elrettentő példának felidézzük az alapszerződésekben meghunyászkodó Horn-féle diplomáciát vagy a béna kacsaként vergődő Göncz Kinga-féle adminisztrációt.

Legalább kiállunk magunkért, hiszen magyar öntudat nélkül nincs magyar jövő.

Meg kell végre érteni, hogy Trianon nem választ el örökre, a külhonba szakadt magyarsággal nyelv, kultúra és a szív összeköt. A nemzeteken felülemelkedő Unió ezt sohasem fogja érteni és még kevésbé támogatni. A mi felelősségünk, hogy a külhoni magyarság ügyében nemzeti minimumot teremtsünk, és ha ma nem, akkor tíz vagy húsz év múlva elmondhassuk, hogy fenyegetettségek és korlátozások nélkül, szabadon lélegezhetünk a Kárpátok eme szegletében is.

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés