Eredetileg hidat akartak emelni, végül alagutat fúrnak

2021. január 1. 17:04
Csaknem negyedszázad után megkezdődhet a Dániát Németországgal összekötő alagút építése.

Több mint húsz év után megkezdődhetett pénteken a dániai Lolland szigetét a németországi Fehmarnnal összekötő, tenger alatti alagút építése.

Az első kapavágást pénteken Lollandon ejtették meg és ezzel párhuzamosan, szintén a dán oldalon kezdetét vette egy gyár építése Rodbyben, ahol az alagút alkotóelemeit állítják majd elő. Az ünnepélyes megnyitó hétfőn lett volna, de a koronavírus-járvány miatt le kellett mondani.   

„Ezennel megkezdődhet Dánia történetének egyik legnagyobb építési vállalkozása” - mondta Benny Engelbrecht dán közlekedési miniszter az interneten tartott alapkőletételen, ahol arról beszélt, hogy 2029-ben indulhat meg a forgalom az alagútban.    

 

 

Az alagút eredetileg hídnak készült a múlt század végén, amelyet 2018-ra kellett volna befejezni, de a 2010-es években a mérnökök arra jutottak, hogy kisebb építési kockázattal jár és nagyjából ugyanannyiba kerül, ha híd helyett tenger alatti alagút épül. A projektet éveken át támadták a tengeri élővilágért aggódó környezetvédők és a kompokat üzemeltető vállalatok is, amelyek útvonalaik ellehetetlenülésétől és munkahelyek megszűnésétől tartanak.

 A 18 kilométer hosszú alagút 2015-ben kapta meg az építési engedélyt. 2016-ban az építési költségeket 7,1 milliárd euróra (mintegy 2600 milliárd forintra) becsülték. További 3,5 milliárd euróra becsülték annak költségeit, hogy a német oldalon Fehmarnt bekapcsolják a német autópályahálózatba. Ha elkészül, az alagút egy órával csökkenti majd a menetidőt közúton és két órával vasúton Hamburg és Koppenhága között, ami jelenleg 4-5 órás utat jelent.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés