Óriási orosz kibertámadás érte Ukrajnát Kijev szerint
Az ukránok szerint Moszkva pánikot akar kelteni.
A fehérorosz ellenzéki vezető kifejtette: nem az ország geopolitkai irányultsága ellen tüntetnek.
A fehérorosz ellenzék kész együttműködni Oroszországgal, de felszólítja a moszkvai vezetést, hogy ne támogassa Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnököt – jelentette ki hétfőn Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető a washingtoni Atlanti Tanács online konferenciáján nyilatkozva.
„Oroszország mindig is közeli szomszédunk volt. Nincs más választásunk, mint együttműködni vele. Moszkvától csak azt kérjük, hagyjon fel Lukasenka támogatásával” – mondta a Litvániába menekült Cihanouszkaja. „A mi oldalunkról nyitottak vagyunk a Moszkvával folytatandó párbeszéd előtt, külpolitikai célkitűzéseink pedig átláthatóak” – tette hozzá.
Kelet és Nyugat között
„Üdvözölnénk a párbeszédet az együttműködés lehetőségeiről Moszkvával Fehéroroszország szuverenitásának és nemzeti érdekeinek tiszteletben tartása mellett” – hangoztatta az ellenzéki Koordinációs Tanács képviselője. Kiemelte, hogy Fehéroroszországban nem az ország geopolitkai irányultsága ellen tüntetnek.
„Jó viszonyt szeretnénk a Kelettel és a Nyugattal is, kiszélesíteni kapcsolatainkat a környező országokkal” – hangsúlyozta Cihanouszkaja.
Az ellenzék szerint nem lehet Lukasenka ígéreteiben bízni
Beszélt arról is, hogy nem lehet megbízni Lukasenka új választásokkal és alkotmányreformmal kapcsolatos kijelentéseiben, szerinte a hivatalban lévő elnök ezzel mindössze időt próbál nyerni és össznemzeti párbeszéd látszatát akarja kelteni. „Nem hiszem, hogy Lukasenka önként lemondana” - hangoztatta.
Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta van belpolitikai válság. A vitatott tisztaságú választáson az országot 26 éve irányító, 66 éves Lukasenkát hirdették ki hivatalosan elnöknek a szavazatok 80,1 százalékával.
Az azóta tartó hétvégi tüntetéseken többször százezren is részt vettek, ami rekordnak számít az 1991 óta független volt szovjet tagköztársaságban.
(MTI)