Orbán Viktor: A magyar vétó nem atombomba, csak kézigránát

2020. november 25. 20:20
Orbán Viktor szerint ami most folyik, anélkül változtatná meg az uniós alapszerződést, hogy arról minden tagállam megegyezett volna.

„Az, ami most zajlik az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötése körül, eltér az állam- és kormányfők nyári alkujától és anélkül változtatná meg az uniós alapszerződést, hogy arról minden tagállam megegyezett volna, így tehát nem szép dolog, sérti a jogállamiságot, de ha a németek akarják, akkor úgyis ez lesz és mindezt még a kézigránátommal sem tudom megakadályozni” – mondta a német Die Zeit magazinnak adott interjúban Orbán Viktor, melyet a Portfólió.hu szemlézett.  

A magyar kormányfő javaslata szerint a jogállamisági vita „várhat pár hónapot” és szét kell választani a helyreállítási alap ügyét a jogállamisági feltételektől, hogy a bajba jutott országok megkaphassák a gyors pénzügyi segítséget.

Múlt hétfőn, tehát a magyar és lengyel politikai vétó bemondásának napján készített és ma megjelent interjú elején kiderült, hogy annak rögzítése előtt éppen 2 órával küldött el egy levelet Orbán Viktor Angela Merkel német kancellárnak, miután vidókonferencián egyeztettek. Orbán Viktor azt mondta, hogy Angela Merkel neki címzett szavait nem áll módjában kiadni, de állítása szerint azt mondta, hogy amit Angela Merkel tőle kért, az „felér egy öngyilkossággal”. 

A magyar és lengyel kormány jogi álláspontja szerint a már meglévő 7-es cikk szerinti eljárással nem lehet párhuzamos mechanizmust létrehozni, vagy ha mégis, akkor ahhoz módosítani kell az alapszerződést, amihez egyhangúság kell, ez pedig nem áll fönn. Az EU-csúcs nyári zárónyilatkozatában nem fejtették ki részleteiben, hogy hogyan is nézne ki az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötése, csupán elvi szinten állapodtak meg róla pár mondatban és rögzítették, hogy majd visszatérnek a kérdésre – idézte fel az interjú előzményeit a Portfólió.

Azóta a német soros elnökség tényleges aktív támogatásával, az EP és a Bizottság, illetve az északi tagállamok szorgalmazásával valóban egy viszonylag tág határokat lefedő, széleskörű jogállamisági mechanizmusról állapodtak meg az intézmények a tárgyalások során és ezért tiltakozásul lépett fel politikai vétóval a két kormány múlt héten – írja a Portfólió. 

Az interjúban a fentieken túl elhangzik még, hogy a kormányfő szerint ő csak az uniós alapszerződés betartását akarja, és „a maradjon minden változatlanul” álláspontján van, míg a németek rá akarják kényszeríteni valamire, amiről nem született megállapodás a nyári EU-csúcson.

Mint fogalmazott:

„A magyar kép az, hogy mi állunk, a német vonat pedig felénk száguld és le akar tolni minket a pályáról”.

Orbán Viktor szerint lehet erről szó, de a szerződés módosításához egyhangúság kell és akkor erről meg kell kérdezni a tagállamok mindegyikét, így tehát beszélni kell róla az Európai Tanács ülésén (ez múlt csütörtökön röviden meg is történt és várhatóan a december 10-11-i csúcson lesz ez hosszabban téma – jegyzi meg a Portfólió cikkírója)

Az interjú készítője szerint Európa többi részén nem úgy látják, hogy eltértek volna a nyári alkutól. Orbán Viktor szerint azonban csak egy költségvetési fókuszú mechanizmusról állapodtak meg így értelmezési vita van. Szerinte „csúnya dolog” „fokozatosan uniós alapszerződést módosítani” anélkül, hogy mindenkit megkérdeztek volna róla. Leszögezte: „Ez ellentmond a jogállamiság gondolatának. De ha a németek akarják, akkor jön. Az én kis kézigránátom nem elég, de a németek le tudnák választani a válságkezelést a jogállamiságról folytatott vitáktól”.

Az interjú készítője szerint a magyar és lengyel költségvetési vétóval gyakorlatilag „politikai atombombákat dobott le” Orbán Viktor, erre úgy reagált, hogy

„ha a németek csináltak volna ilyet, az számítana atombombának, a magyar lépés csak kézigránátnak számít” 

Rögzítette, hogy a 100% feletti eladósodású, most nagy bajban lévő tagállamoknak  gyorsan kell segíteni, de a jogállamisági vitákat nem azonnal kell megoldani, így tehát a két dolgot szét kell választani egymástól.

Orbán szerint ebben a bonyolult helyzetben először is tisztázni kell, hogy ki mit akar. „A bajba került országok gyorsan akarnak pénzt – adjuk oda nekik a pénzt. Más országok új jogállamisági szabályokat akarnak - rendben, vitassuk meg. Az első dolgot azonnal meg kell tennünk, a második dolog kevésbé sürgős. A jogállam - amely üdvözletét küldi - rendelete néhány hónapot várhat”– zárul az interjú.

 

 

Összesen 196 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Világos, egyértelmű beszéd a nemzetközi nagytőke részéről eltaposásra ítélt kis ország miniszterelnökétől. Következik Klessheim.......majd a bevonulás. Már úgyis megszoktuk, hogy vagy a németek, vagy az oroszok szállnak meg.

Orbán nem tehet mást, kötelezi a Fidesz választási programja meg a Nemzeti Konzultációk eredményei.
Ez van, mert ennek kell lenni, mert megnyerték a választást.
Orbán dönt, mert ez a dolga.

Bekaphatják.

Ugy bannak velunk, mint valami vasott kolykokkel. Rossz szulokkent. Egyeseknek mar nagyon kellene a segitseg, de meg mindig arrol folyik a vita, miert nem vitte le tegnapelott az egyik gyerek a kutyat, szemetet, barmit.
Es mindennek tetejebe egy vilagjarvany kellos kozepen vagyunk -ilyen kicsinyes, bosszuallo szulofelekkel. Akiknek mindig igaza kell legyen, nem is beszelve az amerikai nagybacsirol, aki a szethuzasert fizet.

S mi a véleményed a balliberális maffiáról? Hallottál róla?

Mindjárt gondoltam, hogy az újságolvasó szintjén vagy tájékozott, s mondd, az tudod, hogy Kádár már nem él?

Szellemes, kesernyésen humoros, s főként, kristálytiszta logikával való jogi érvelés!

És persze a gaztett azért gaztett, mert neked ez a véleményed. A jogállamiságot is fel lehet függeszteni, ha az balliberális érdek. Mert demokrácia az, ha ti vagytok hatalmon.

Ez már sokadik olyan eset, amikor valamit ti blamának próbáltok beállítani. A valóság ezzel szemben az, hogy a nyugat szemforgató módon érvényesíti az érdekeit. Nem tekinti partnernek a térséget, csak kifosztandó területnek. Ebbe a gépezetbe dobott kavicsot Orbán. Le fognak bennünket tiporni, nem kétséges és ti lesztek itt hatalmon, akik kollaborálnak velük. Titeket szabadon nem választanának meg, ezért kell behívnotok a nyugati segítséget.

Megelőztél. 1990- től megy a lopás, mint kampánytéma, mint suttogó propaganda, de bíróságon rendre megbukik. Ennek ellenére a baloldali szavazókat még mindig lehet vele mozgósítani. Ennyi eszük van.

Amit ti lopásnak neveztek, az nem lopás.Ha lenne eszetek, akkor másnak hívnátok, de akkor arra is rájönnétek, hogy ezt nem lehet senki ellen használni. De hát nincs eszetek, ezért lehet ez nyerő kampányüzenet az írigységetekre.

Szép kép, csak teljesen értelmetlen. Orbán következetes, és gyanítom a ti képviselőitek hazugságai miatt gondolták azt a nyugatiak, hogy Orbán nem fog vétózni. Senki sem gondolja látatlanban, hogy ennyire képesek vagytok hazudni. Ha Orbánnak sikerül, amire kevés az esély, akkor eljön az a pont, amikor már nem lesztek szavahihetők nyugaton sem.

Most bemutatjátok, hogy neked és a jánosbácsi nevü nicknek mennyire nincs valóság érzékelése. Mi választjuk meg Orbánt., mert világos jövőképe van, tudja, hogy mik a hosszútávú céljai, mit akar elérni. Mi értjük a terveit és támogatjuk őt. Merkelnek ehhez semmi köze. Megjegyzem Kohl kancellár sokkal közelebb áll Orbánhoz, mint Merkel valaha is, mégsem "tartotta őt" hatalomban...

Mi egyszeruen tovabbra is a Nyugat gyarmata vagyunk. Ebben az allapotban akarnak tartani, mert nekik ez igy jo. Es ezt ok kepesek jogallamisagnak hivni.
De megis szebb allva maradni, mint terdre esve csuszkalni, hajbokolni elottuk!
Orvendek, hogy ezt megerhettem.

A kontinens kioregedett, mashol pedig tulnepesedtek, sok a fiatal.
Uj rabszolgasag van keszuloben.

Az a nemet kancellar, akit az amerikaiak lehallgattak.
Minden ut a Soroshoz/CIA/Rotschildokhoz vezet.
Nyitott tarsadalom Davos-sal, Bilderberggel, CFR-rel.

Szerintem a magyar baloldal éppen Orbán miatt erős. Azt hiszik a nyugatiak, hogy ők a megoldás. Orbán nélkül átnéznének rajtuk.

Azzal tisztában vagy, hogy az EU szerződés csak egyhangúan módosítható?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés